Nagy Ádámék kulcsfontosságú győzelmet arattak, közel a feljutás

Az olasz másodosztályban szereplő AC Pisa együttese hétfőn 3-1-re legyőzte a tabella 14. helyén álló Como gárdáját, így a harmadik helyet foglalja el a tabellán Nagy Ádám együttese.

A 26 éves középpályás végigjátszotta a találkozót, ami után a Pisa mindössze három pontra helyezkedik el az éllovas Cremonese, míg két pontra a második Lecce együttesétől. Nagyék jövő héten pont a Lecce ellen mérkőznek idegenben, amit ha győzelemmel vesznek, egyenes ágon juthatnak fel az olasz elsőosztályba.

Az olasz másodosztályból még három forduló van hátra, az első két helyezett automatikusan feljut a Serie A-ba, míg a 3-8. helyezett csapatok osztályozón döntik el, ki folytathatja egy ligával feljebb a következő idénytől.

Nagy Ádám a Serie A-ba akar kerülni: “Meg kell szoknunk a nyomást, mert érezni fogjuk”