Nagy érdeklődés övezi a LEN úszókonferenciáját a TF-en

image

A vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlott le az első LEN Learn to Swim (Tanulj úszni) elnevezésű nemzetközi szeminárium szombati nyitónapja.

    Az Európai Úszó Liga (LEN), a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara – közhasználatú elnevezéssel a TF -, s a Magyar Úszó Szövetség szervezte telt házas eseményen 350-en vettek részt, s a rendezők számára kellemes meglepetésként 23 országból érkeztek érdeklődők a budapesti konferenciára. A szemináriumnak sporttörténeti jelentősége is van, hiszen a LEN úszásoktatói konferenciát még soha sehol nem rendezett.
    A szombati előadásokon ott volt többek között Kiss László, a felnőtt úszóválogatott szövetségi kapitánya, továbbá Güttler Károly, az ifik szövetségi kapitánya, s egy másik korábbi olimpiai ezüstérmes úszó, Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) főtitkára is. A rendezvény – egyik meghirdetett céljaként – a magyar szakemberek éves továbbképzését is szolgálja.
    Az első napon a három magyar – az egyformán a TF úszás tanszékét képviselő Sós Csaba, Tóth Ákos és Egressy János – mellett dán, holland, szlovén, amerikai és angol előadók is szerepeltek a programban.  
    A vasárnap záruló esemény fővédnöke Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, védnöke Tihanyi József, a TF dékánja, az olimpiai aranyérmes Kovács Ágnes, a tanintézmény Nemzetközi és Stratégiai Igazgatóságának tagja és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.