Nagy küzdelemben kapott ki Czink

czink_melinda.jpg

A 15. helyen kiemelt Czink Melinda két játszmában vereséget szenvedett kedden a holland Michaella Krajicektől a 700 ezer dollár összdíjazású, charlestoni salakpályás női tenisztorna első fordulójában.

    Az első szettben egészen 5:5-ig fej fej mellett haladt a két játékos, majd Krajicek brékelőnyhöz jutott, és a játszmáért adogathatott, de Czink kiegyenlített. A dél-karolinai torna honlapja szerint a rövidítésben a magyar már 5-1-re is vezetett, ám a holland sorozatban öt pontot nyert. Hol az egyik, hol a másik teniszező jutott szettlabdához, végül Krajicek idegei bírták jobban, és kerek egy óra elteltével vezetéshez jutott. A második felvonásban a magyar játékos ugyan becsülettel küzdött, de riválisa 5:1-re elhúzott, és onnan már csak szépíteni tudott.

    Eredmény, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Vesznyina (orosz, 10.)-Watson (brit) 7:6 (7-4), 6:3
Adamczak (ausztrál)-Razzano (francia, 11.) 4:6, 6:0, 6:2 
Dusevina (orosz, 14.)-Govorcova (fehérorosz) 6:0, 2:0-nál Govorcova feladta
Zahlavova Strycova (cseh)-Gullickson (amerikai) 6:2, 6:3                               
Peng (Peng, kínai)-Perry (amerikai) 6:3, 2:6, 6:1
    korábban:
Krajicek (holland)-Czink Melinda (15.) 7:6 (11-9), 6:3

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.