Nagy László, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának sportigazgatója önkritikusan értékelte az elmúlt időszakot, de úgy gondolja, a klub, a csapat és ő maga is többre hivatott.
Nagy László. Fotó: Domján Attila/Vehir
– Az előző idényben mikor jött el az a pont, amikor érezte, hogy sportigazgatóként változtatnia kell?
– Eleinte nem is feltétlenül változtatásban gondolkodtam, de arra nem számítottam, hogy ekkora törést okoz a Bajnokok Ligája final four decemberi elődöntőjének elvesztése vagy Rasmus Lauge kiesése, és az öltözői hangulat sem volt egészséges – válaszolta a Nemzeti Sportnak Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója. – Februártól láttam, hogy ez a csapat így, ebben a formában már nem tud megújulni, még úgy sem, hogy a játékosok egyébként rengeteget edzettek, jól fel voltak készítve, de a meccseken ez nem jött ki.
– Milyen lehetőségeket vettek számításba, amikor már tudták, hogy változtatniuk kell?
– Mindent, amire lehetőségünk volt! Másfél hónapja nem is beszélünk másról, a klubvezetőségnek nem volt nyári szünete. Amikor kiderült, hogy David Davis már nem a Telekom Veszprém edzője, rengeteg megkeresést és telefonhívást kaptam menedzserektől és közvetlenül edzőktől, akiket érdekelt volna a csapat irányítása. De nagyon sok mindent számításba kellett vennünk; volt, akit ki kellett volna vásárolni az élő szerződéséből, megtalálni azt, aki át tudja venni és átszabni a jelenlegi keretünket úgy, hogy tartja a szakmai irányvonalat. Próbáltuk meghozni azt a döntést, amely a klubnak a legjobb, és azt a koncepciót megvalósítani, amelyről már évekkel ezelőtt álmodoztunk, a generációváltást, a magyar fiatalok beépítését. Ezért esett a választás Momir Ilicsre és Gulyás Péterre, mindketten erősen kötődnek Veszprémhez, ahol játékosok és utánpótlásedzők voltak, sőt többeket csapattársként is ismernek a jelenlegi keretből, tisztában vannak a tudásukkal.
Mekkora kockázatot láttak abban, hogy a világ egyik legjobb kézilabdaklubjának élére egy felnőtt edzői tapasztalattal nem rendelkező szakembert neveznek ki?
– Ha nem vállalunk kockázatot, akkor egyrészt sodródunk tovább, és talán nem változik semmi, másrészt korábban, más edzők érkezésénél is mindig megvolt a kockázat. Persze, tisztában vagyunk azzal, hogy Momo még nem edzett felnőttcsapatot, de azért vagyunk mellettük, hogy segítsünk nekik. A kinevezésekor Filip Jíchának sem volt tapasztalata Kielben, vagy Roberto García Parrondónak Szkopjéban, mégis mindketten egyből Bajnokok Ligáját nyertek. Nyilván jó lenne ebbe a sorba beállni, de most nem az a fő cél, hogy ott legyünk a kölni négyes döntőben, nem is lenne reális. Viszont ahogy eddig is, ezután is minden meccset meg akarunk nyerni, ez nem is kérdés.
– Ön sportigazgatóként hogyan élte meg az elmúlt időszakot?
– Szakmailag óriási kudarcként, ez nem titok, sportigazgatóként ugyanolyan érzés volt, mint amikor játékosként elveszítesz egy BL-döntőt. Úgy gondolom, a klub, a csapat és én magam is többre vagyok hivatva, mint amit nyújtottunk, még ha a sportban benne is van, hogy egy-egy idény nem úgy alakul, ahogy várjuk. Az első évem ebben a pozícióban a koronavírus miatt nem volt az igazi, csak a második, és bár látom, miben hibáztam, önkritikus vagyok, azért nem gondolom, hogy egy személyben én lennék a felelős. Ez a gyenge eredmény többünkön múlt. Rengeteg következtetést vontam le, nem egy olyan dolog van, amit már másképp fogok csinálni.
(nso.hu)
.
