Nagy László meglátogatta Talmáékat

talmacsi1.jpg

Ma délelőtt Talmácsi Gábor invitálására az FC Barcelona Borges kézilabda csapatának világsztárja Nagy László kilátogatott a versenypályára. A két világhírű magyar sportoló jól elbeszélgetett, majd este Talma tesz eleget Laci meghívásának, és megnézi az Alcobendas elleni bajnoki mérkőzést.

 
Az időjárás nem volt túl kegyes ma a motorosokhoz, hiszen csak délután tudtak egy órát gyakorolni. Egész délelőtt esett, így a tesztre érkezettek nem merészkedtek a csúszós pályára, Talmának kapóra is jött a szünet, hiszen így körül tudta vezetni a boxban vendégét a Barcelona csillagát Nagy Lászlót. Sok közös témát talált a világbajnok motoros és a világklasszis jobbátlövő. Délután kisütött a nap minek következtében lehetőség adódott egy rövid tesztelésre. Talma tíz kört tudott motorozni, ez arra volt elegendő, hogy leteszteljen két esőgumit.
Ma este a csapat pihenésképpen megnézi Nagy Lacit munka közben, a bajnokság tizenharmadik helyén álló Alcobendas ellen.
Sebestyén Péter csak három kört ment. A fiatal versenyző bízik benne, hogy pénteken többet tölthet a pályán.

Talmácsi Gábor:
– Nem volt ma szerencsénk az időjárással, nagyon keveset tudtam motorozni. Két gumit teszteltem ez alatt, többre nem volt lehetőség. Holnap bízom benne, hogy jobb idő lesz és tudunk érdemi munkát végezni. Nagyon örültem, hogy Nagy Laci meglátogatott minket, bár nem egy igazi motoros alkat, de nagyon tájékozott a motorsportban.

Sebestyén Péter:
– Bejárattam a motort, tanulmányoztam az íveket és ennyi. Félig vizes, félig száraz volt a pálya. Talán holnap is körözhetek, de pénteken biztos, hogy ott leszek a pályán.

XLsport –
Forrás: Faster Management LLC.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.