Nagy lépést tett a bennmaradásért az MTK

A fővárosi együttes két döntetlen és négy vereség után nyert újra pályaválasztóként.

A zalaiak november eleje után kaptak ki először idegenben, négy győzelem és három döntetlen volt a mérlegük.

Helyzet nélkül telt el az első játékrész, csupán egy-egy gyengébb távoli lövés adott munkát a két kapusnak. Egyébiránt a középpályán viszonylag gyorsan, sok rövid passzal futballozott mindkét együttes, de a harmadik-negyedik átadás után rendre az ellenfélhez került a labda. A szünet előtti percekben a Zalaegerszeg ritmust váltott, de az MTK kapujáig így sem jutott el. A vendégek enyhe mezőnyfölényben játszottak, a hazaiak pedig elvétve gyors ellentámadásokkal próbálkoztak, szintén eredménytelenül.

Fordulás után az első MTK-támadás végén Kerezsi Zalán megszerezte a vezetést, a hátrányba került ZTE pedig hirtelen magasabb sebességi fokozatba kapcsolt. Mivel azonban a hazai védelem betömörült a kapuja előterébe, helyzetet továbbra sem alakítottak ki a vendégek. Nem úgy a fővárosi kék-fehérek, akik Kerezsi újabb találatával eldöntötték a mérkőzést. A végeredményt Jurek Gábor állította be a 90. percben.

Győzelmével az MTK hét pontra eltávolodott az utolsó előtti, kiesést jelentő helyen álló Diósgyőrtől, illetve az is eldőlt, hogy a sereghajtó Kazincbarcika a hátralévő négy forduló eredményeitől függetlenül az idény végén búcsúzik az NB I-től.

Fizz Liga, 29. forduló:

MTK Budapest-Zalaegerszegi TE FC 3-0 (0-0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2928 néző. v.: Csonka B.

gólszerzők: Kerezsi (50., 64.), Jurek (90.)

sárga lap: Armalas (68.)

MTK Budapest:

Hegyi – Armalas, Beriasvili, Kádár, Kovács P. – Kata (Horváth A., 90.), Zeljkovic – Molnár Á. (Jurek, 66.), Németh H. (Plsek, 81.), Átrok (Vitályos, 66.) – Kerezsi (Németh K., 81.)

Zalaegerszegi TE FC:

Gundel-Takács – Csonka A., Akpe Victory, Várkonyi, Calderón – Kiss B. (Teixeira, 71.), Amato (Petrók, 86.), Szendrei N., Skribek (Tchicamboud, 71.) – Joao Victor (Alfonso, 71.), Maxsuell (Lima, 62.)

Két pontra a bennmaradástól a Nyíregyháza

A Nyíregyháza 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Paksot a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójában, és legfeljebb két pontra van szüksége a bennmaradáshoz.

Nemanja Antonov, a Nyíregyháza szerb légiósa két és fél év után szerzett újra gólt az NB I-ben, 2023 decemberében még az MTK labdarúgójaként volt eredményes.

Tizenegy tavaszi bajnokija közül a Paks csupán hármat nyert meg, a szombat esti már a hatodik veresége volt az idény második felében.

Hatalmas lendülettel kezdett a házigazda, és Muhamed Tijani lövése után a labda a bal kapufán csattant. Sokáig azonban nem bosszankodtak a Spartacus szurkolói, mivel a kilencedik percben Nemanja Antonov már pontosabban célzott, és megszerezte a vezetést, sőt a szerb légiós duplázhatott is volna, majd Tijani fejesénél védett bravúrral Gyetván Márk, a paksiak kapusa. És ekkor még csak a 14. percben járt a találkozó. A szünetig hátralévő időben is a szabolcsiak támadtak, a vendégek pedig indiszponáltan futballoztak.

Szünetben mindkét csatárát lecserélte Bognár György, a Paks vezetőedzője. Böde Dániel és Tóth Barna beállásával többet is támadtak a zöld-fehérek, míg a hazaiak lendülete csökkent az első félidőhöz képest. Az átütőerő azonban hiányzott az egyenlítéshez, sőt a 72. percben az előrehúzódó belső védő, Temesvári Attila eldöntötte a találkozót.

Győzelmével a Nyíregyháza tíz pont előnnyel vezet az utolsó előtti, kiesést jelentő helyen szerénykedő Diósgyőr előtt, ráadásul négy győzelemmel többet gyűjtött borsodi riválisánál, vagyis a hátralévő négy fordulóban legfeljebb két pont elegendő számára, hogy elkerülje a kiesést.

Fizz Liga, 29. forduló:

Nyíregyháza Spartacus-Paksi FC 2-0 (1-0)

NYíregyháza, 5243 néző. v.: Bogár

gólszerzők: Antonov (9.), Temesvári (72.)

sárga lap: Manner (53.), illetve Zeke (46.)

Nyíregyháza Spartacus:

Kovács D. – Jovanov, Temesvári, Katona L., Benczenleitner – Manner (Katona M., 62.), Kovács M., Toma (Dreskovic, 84.), Antonov (Katona B., 70.) – Kvasina (Edomwonyi, 84.), Tijani

Paksi FC:

Gyetván – Szekszárdi, Vas, Szabó J. – Hinora (Bévárdi, 85.), Papp K. (Ádám, 74.), Vécsei, Windecker (Horváth K., 69.), Zeke – Hahn (Böde, a szünetben), Szendrei Á. (Tóth B., a szünetben)