Nagy meccs vár Jóni Mátéra

image

A budapesti Papp László sportarénában megrendezett nemzetközi küzdősportgála után újabb rangos viadalon léphet ringbe Jóni Máté, a Hungarian Pitbull Fighters szigethalmi reménysége egyik legnagyobb hazai riválisával, Gönczi Alexszel méri össze erejét 3×2 percben a debreceni Főnix csarnokban augusztus 13-án.

A 12 éves, "Cunami" becenévre hallgató Jóni Mátét korosztálya legjobbjai között tartják számon, az édesapja által edzett tehetségre azonban nagyon nehéz feladat vár az augusztusi, debreceni rendezvényen, régi riválisával, Gönczi Alexszel ütközik. A két fiú már hat alkalommal csapott össze, négyszer Máté, kétszer Alex kezét emelte magasba a mérkőzésvezető. A srácok tudásának elismerését jelzi, hogy a debreceni Fight Code-gála szervezői is lehetőséget biztosítanak számukra, a harcosok a 18 órától kezdődő ültető programban mutathatják meg tudásukat.

A küzdősportokkal hét éve foglalkozó, a K-1 világbajnoki cél megszerzését célul kitűző Máté mögött eddig 43 mérkőzés áll, 36 sikert számlál, 12 esztendős korára tekintélyes eredménylista áll mögötte. Négy magyar bajnoki címmel, WAKO világkupa-győzelemmel, ISKA vb-bronzzal és Eb-ezüsttel rendelkezik, ötszörös K-3-győztes, Sanda világkupa aranyérmes.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.