
Nagy Norbi jövőre is az ETCC-ben indul, és Boldog Ünnepeket kíván mindenkinek.
„Kedves Autósport Rajongók,
Szeretném megköszönni mindenkinek a 2013-as szezonban, hogy végig mellettem voltatok, szurkoltatok és támogattattok, hogy sikeresen záruljon az évem. Nagyon fontos év volt ez számomra és a menedzsmentem számára is. Ebben az évben indultam először Európa Bajnokságban. Folyamatosan tanultam, fejlődtem úgy technikában, mint lélekben egyaránt. Jövőre még többet akarok kihozni magamból. Nemzetközi versenyen és mezőnyben ez volt az első évem ezen a szinten, és nagyon boldog vagyok, hogy hoztam a tőlem elvárt teljesítményt. Az alap elvárást, hogy az autó egész évben a legeredményesebben célba érjen, teljesítettem.
Köszönöm a szurkolóknak, támogatóimnak, a csapatnak, a szerelőknek és a menedzsmentemnek, hogy egész évben mellettem voltak és sikeres évet zárhattam. 2014-ben az Európa Bajnokságban folytatom tovább, cél természetesen egy dobogós helyezés a bajnokságban!
Addig is még évzáróként, és hogy együtt ünnepeljük és zárjuk az évet mindenkit szeretettel várok 2013. december 27-28-29 -én rendezendő Szilveszter Rally-ra, hogy egy ,,öröm” versenyzéssel búcsúztassuk az évet!
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok, és akikkel nem találkozok sikerekben gazdag boldog új évet!
Nagy Norbi „