Nagy Zsolt szereti a magyar konyhát

A debreceni Fontana Kick-boksz Sportegyesület egyik kiváló versenyzője, Nagy Zsolt május óta boldog párkapcsolatban él – Sportolók civilben sorozatunkban ezúttal ő enged bepillantást hétköznapjaiba.

– Május óta vagyok együtt a párommal, és úgy érzem, mellette igazi társra leltem, vele töltöm szinte minden szabadidőmet. Gyakran megyek a barátnőmmel és a cimborákkal moziba, színházba, kiállításokra, de van úgy, hogy csak beülünk valahová és beszélgetünk. Már kinőttem abból a korszakból, hogy minden héten bulizni menjek, helyettenagyzsolt2.JPG inkább tartalmas kikapcsolódásokra vágyok – mondta el a Napló érdeklődésére Zsolt. Hozzátette, nagyon örül annak, hogy barátnője jó viszonyban van a barátaival.
A moziban inkább a látványos filmekre szokott beülni, de a magyar alkotásokat is szívesen megnézi. Ezen kívül nagyon szereti a természetfilmeket, a csillagászatot és a biológiát, ezért az egyetemen szakot is akart váltani, de végül úgy döntött, hogy marad a matematika-informatika szakon.

Nem válogatós
– Mint mindenkinek, természetesen nekem sem mindegy, mit eszek, milyen ruhát hordok, vagy milyen a mobiltelefonom. A divat határozza meg, hogy éppen mi kapható a boltokban, így nyilván én is azok közt válogatok, de csak azt veszem meg, ami igazán tetszik. Az ételekkel is így vagyok, szerintem azt egyen az ember, amit épp megkíván – mondta Zsolt, aki főként egészséges ételeket fogyaszt, de előfordul, hogy nem tud ellenállni a gyorséttermek kínálatának.
– Nem vagyok válogatós, de a pacalt, a velőt és a spenótot nem szeretem, a magyar konyhát viszont annál inkább. A korábbi kemény fogyókúrák nyomán pedig a gyomrom nem bírja a tejet, bár lehet, a szüleimtől örököltem a tejérzékenységet – mondta a remek kickbox-versenyző, és azt is bevallotta, túlzás, hogy főzni olyan jól tudna. – Most még nem szívesen kínálnék meg senkit a főztömmel, de szívesen kísérletezek, hogy megtanuljak jól főzni. Gyakran felhívom édesanyámat, mit hogyan kell, ő szívesen segít nekem.

nagyzsolt.JPGFél év szünet
– Kilencéves voltam, amikor lementem az egyik kickbox-edzésre. Az egyik osztálytársam szeretett volna járni, és én is kedvet kaptam hozzá. Otthon megkérdeztem a szüleimet, mit szólnának hozzá, ha ezt a sportágat választanám, ők pedig beleegyeztek, hiszen jónak tartották, hogy elkezdek sportolni. Évekig nem voltak eredményeim, így nem is tartom magam tehetségesnek, inkább szorgalmasnak, hiszen a sok munkának köszönhetem, hogy idáig eljutottam. A 2007-es Világkupától kezdve lettek szép eredményeim, amelyekre természetesen büszke vagyok – fejtette ki Zsolti, aki mindig jól érezte magát az edzéseken a csapattársakkal. – 1999-ben volt egy időszakom, amikor besokalltam, nem is tudom, miért. Fél évet kihagytam, majd újra megjött a kedvem és az energiám.

Tanulás és munka

Zsolt jelenleg a Debreceni Egyetemen matematika-informatika szakos hallgató.

– Az egyik középiskolai tanárom szeretette meg velem a matekot, neki köszönhetem, hogy jelentkeztem az egyetem e szakára. Gyermekként nem arra készültem, hogy majd matematikus-informatikus leszek, sokkal jobban vonzott az autószerelés. Persze édesapám azonnal lebeszélt erről a pályáról és a kétkezi munkákról – mondta Zsolt, aki az egyetem mellett egy oktató-tanácsadó cégnél dolgozik. – Olyan munkát szeretnék majd, amiben jól érzem magam; jó lenne kötetlen munkaidőben sokszínű feladatokat végezni.

NÉVJEGY
Nagy Zsolt
Született: 1982. 06. 21.
Családi állapot: nőtlen.
Súly: 70 kg.
Magasság: 177 cm.
Sportága: kick-box.
Csillagjegye: ikrek.

KEDVENCEK

Név: Eszter.
Sportág: K1.
Sportoló: Karacs Attila, Tumbász József.
Hobbi: megharapdálni a barátnőjét.
Háztartási munka: főzés.
Időtöltés: olyan társaságban szórakozni, ahol a barátnője is ott van.
Étel: sült oldalas fokhagymásan pirított hagymás krumlipürével.
Ital: tejes kávé.
Szín: mindegyik színben van valami szép.
Zene, együttes: Tankcsapda, nagyon szereti a rockzenét és a régebbi Madonna-számokat.
Film: hangulattól függ.
Színész: Tom Hanks, Robert de Niro.
Könyv: Északi fény, Harry Potter-könyvek, A Da Vinci-kód.
Gépkocsi márka: Saab.
Ország: Magyarország.
Nőideál: legyen nőies, fontos a kisugárzása.
Amit leginkább utál: ha reggel nem a megfelelő modorral keltik, a tehetetlenséget, ha valaki nem életrevaló.
Amit leginkább szeret: ha minden stimmel, a pici sikereket is, ha elégedettnek érzi magát.
Akivel leginkább együtt vacsorázna: barátnőjével és a számára legfontosabb ötven emberrel.
Akivel leginkább nem: magyar celebekkel.
Szenvedély: szerinte mindenben meg lehet találni a szenvedélyt.

Forrás: Puskás Fruzsina www.haon.hu Fotók: XLsport

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.