Giacomo Bonaventura, a Milan olasz válogatott középpályása nyilatkozott a klub hivatalos csatornájának.
A 27 éves középpályás jelenleg sérülésből lábadozik, miután az Udinese elleni elveszített bajnokin súlyosan megsérült.
Bonaventura másfél hónappal ezelőtt, február elején sikeres műtéten esett át és az orvosok 4 hónapra becsülték a felépülés időtartamát. Bonaventura a napokban a csapattársaival részt vett a Diesel olasz ruhamárka rendezvényén és a Milan TV-nek nyilatkozott.
“Egyre jobb állapotban vagyok, minden remekül halad. A felépülésem időt vesz igénybe. Nagyon boldog vagyok, hogy szerződést hosszabbíthattam a klubbal. A Milan egy nagyszerű csapat és örömmel tölt el, hogy itt lehetek. Genoa elleni meccs? Több játékos is hiányozni fog a csapatból, például Suso és Bacca. Biztos vagyok benne, hogy a pályára lépők a legjobb formájukat fogják nyújtani. Nem tudom megítélni Carlos eltiltását, mert nem voltam ott.” – mondta Jack.
“Érezzük a szurkolóink támogatását az egész szezonban és ez egy nagyszerű dolog. A lehető legtöbb pontot kell szereznünk az elkövetkező mérkőzéseken. Mindent bele kell adnunk, mert ez az egyetlen módja annak, hogy jobb pozícióba kerüljünk a tabellán.” – tette hozzá.
A Milan a hétvégén, szombat este a Genoát fogadja a San Siróban az olasz bajnokságban.