Napoli: egy év után Angliába küldik a válogatott játékost! – sajtóhír

Angol és olasz lapértesülések szerint a küszöbön áll Jesper Lindsröm klubváltása, akit a Napoli együttese az Evertonnak készül kikölcsönözni a következő idényre.

(Photo by Franco Romano/NurPhoto via Getty Images)

A transzfer létrejöttének esélyeit nagyban emeli, hogy kedden már Fabrizio Romano is beszámolt hivatalos csatornáin arról, hogy a 24 esztendős játékost egy évre veszi kölcsön az Everton, amely 3 millió eurót fizet Lindström játékjógáért a Napolinak, továbbá 22 millió eurós vásárlási opciót is szereznek az angolok, amelyet a szezon végén érvényesíthetnek.

Romano szerint a két klub még az átigazolás utolsó részletein egyeztet egymással, ezt követően várható a hivatalos bejelentés is.

Mint ismert, Jesper Lindström, 2023 nyarán öt éves szerződést kötött a Napolival, amely 30 millió eurót sem sajnált kifizetni az Eintracht Frankfurt együttesének a 16-szoros dán válogatott játékosért. A váltás azonban finoman szólva sem úgy alakult, ahogyan azt a játékos vagy a Napoli remélte: Lindström sem gól, sem pedig gólpasszt nem jegyzett az elmúlt idényben, ahol ugyan 28 tétmérkőzésen lehetőséget kapott a gyengélkedő Napoliban, ám mindössze kiegészítő embernek számított – Az angliai kölcsönnel mindhárom fél csak jól járhat!

fociclub

A Napoli: egy év után Angliába küldik a válogatott játékost! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.