NB I: A 91. percben dőlt el a Honvéd-Fradi mérkőzés

A forduló előtt kilencedik Honvéd az éllovas Fradit fogadta a szombati nap NB I-es záró mérkőzésén.

I. félidő

Az első helyzet a hazaiaké volt, Machach baloldali, hosszú felé szálló beadását Nagy D. lőtte el kapásból, nem sokkal a bal kapufa mellé.

Nem sokra rá mégis a Fradi szerzett vezetést: egy gyorsan elvégzett bedobás után Zachariassen passzolt vissza jobbról középre Ryan Mmaee-nak, aki 11 méterről a hosszú alsóba lőtt (0-1).

A 13. percben VAR-vizsgálat miatt állt a játék, ám Civicnél nem láttak kezezést, így nem kapott büntetőt a Honvéd. A kispestiektől Zsótér több átlövéssel is próbálkozott, de ezek nem voltak veszélyesek, Kadiri 34. percben leadott kísérlete már igen, de Dibusz végül szögletre mentett. Ami nem sikerült átlövésből, az sikerült pontrúgásból: Zsótér a 35. percben 18 méterről, szabadrúgásból védhetetlenül bombázott a léc alá. (1-1).

Szinte rögtön válaszolhatott volna erre a Fradi: Marquinhos passzolt előre, a labda elment Mmaee előtt, Tokmacnak így éppen jó lett, kicsit bele is kotort a labdába, amely azonban a bal kapufáról kijött.

A 40. percben újra a Fradi kapuja előtt alakult ki veszély, miután Lukic passzát Zsótér spiccelte kapura, de Dibusz mentett a jobb alsó elől. Majd a szünet előtt a Fradi kapusa még Lukic közeli fejesét is fogta.

Az első félidőben Nagy Dominikot kellett lecserélni sérülés miatt, amiért kifordult a térde.

II. félidő

Ez a játékrész is kispesti helyzettel indult, ezúttal Zsótér szabadrúgása után Bőle próbált közvetlen közelről Dibusz kapujába lőni, de a Fradi kapusa ismét résen volt.

A vendégek gyorsan reagáltak, előbb Zachariassen, majd Tokmac próbálkozott lövéssel, de Szappanos mindkétszer védett, majd Civic kerülhetett volna nagy helyzetbe (igaz, valószínűleg már lesen állt), de nem tudta átvenni a labdát.

A 64. percben újra Dibusz remekelt, aki előbb Tamás K. bombájánál, majd Zsótér szögleténél hárított.

Mindkét mester próbálkozott cserékkel, a Fradinál Laidouni, Loncar és Pászka érkezett Esiti, Marquinhos és Civic helyére (utóbbi sérülés miatt jött le), a Honvédnál Vignjevic a korábban becserélt Bőlét cserélte le Hidire.

Nemcsak Dibusz mutatott be bravúrokat, a 75. percben Szappanosnak kellett nagyot védenie, és R. Mmaee jobbról, 14 méterről leadott lövésénél vetődve meg is tette.

A slusszpoén a 91. percre maradt, amikor Tokmac szögletét Laidouni csúsztatta meg, majd Zachariassen bólintott a kapuba (1-2). A Fradi ezzel 2-1-re nyert, és 12 pontra növelte előnyét a tabella élén – a Puskás Akadémia és a Kisvárda vasárnap egymás ellen játszik majd.

NB I, 28. forduló

Honvéd-FTC 1-2 (Zsótér 38., ill. R. Mmaee 7., Zachariassen 91.)

Honvéd: Szappanos – Doka, Batik, Lovric, Tamás – Pantelic, Kadiri (Petrusenko, 79.) – Nagy D. (Bőle, 34.) (Hidi, 65.), Zsótér, Machach – Lukic.

FTC: Dibusz – Botka (S. Mmaee, 76.), Kovacevic, Blazic, Civic (Pászka, 69.) – Esiti (Laidouni, 54.), Vécsei – Tokmac, Zachariassen, Marquinhos (Loncar, 54.) – R. Mmaee (Bassey, 76.).