NB I: A kedvezőbb feltételeket sem fogadták el, három alapember távozik az ezüstérmestől – hivatalos

A felkészülést ugyan Kisvárdán kezdte Claudiu Bumba, Herdi Prenga és Lazar Cirkovic is, ám a klubhonlap beszámolója szerint végül

mindhárom lejárt szerződésű játékos távozik a klubtól.

– Mindhárom játékosunkat szerettük volna megtartani, kaptak is tőlünk ajánlatot, a korábbinál lényegesen kedvezőbb feltételekkel, amit azonban nem fogadtak el, mi pedig ennél messzebbre nem tudtunk menni. Azon dolgozunk, hogy hamarosan megfelelő helyettesekkel tudjuk pótolni őket – számolt be a fejleményekről Révész Attila sportigazgató.

A három játékos közül a román Claudiu Bumba töltötte a legtöbb időt Kisvárdán: 2019-ben érkezett, 84 bajnokin 6354 percet töltött a pályán, 18 gólt szerzett és 17 gólpasszt adott – az előző idényben házi gólkirály lett.

A két belső védő, Lazar Cirkovic és Herdi Prenga gyakorlatilag egyszerre, 2021 telén érkeztek, ők másfél évig voltak Kisvárdán. A szerb Cirkovic 43 bajnokin jutott lehetőséghez 3947 percet a pályán töltve, két gólt szerzett és hét sárga lapot kapott. Az albán-horvát Prenga 37 bajnokin 3229 percet játszott, egy gólja mellett kilenc sárga lapot gyűjtött be, egyszer volt kiállítva – írja róluk a klubhonlap.

Vidi: Lengyel támadó a kiszemelt, klubja visszautasította a 700 ezer eurós ajánlatot – sajtóhír

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.