NB I: A Vasas első perces góllal nyerte a láthatatlanná váló meccset

I. félidő

Azonnal gólt szerzett a Vasas a Paks elleni bajnokin az NB I. 13. fordulójának utolsó szombati összecsapásán. Az első perc végén Radó adott nagyszerű passzt Silyének a baloldalon, ő remekül centerezett, az érkező Novothnynak pedig pár méterről csak a kapuba kellett passzolnia (0-1). Kis híján jött a második is, de Márkvárt éles szögből leadott lövésénél résen volt Nagy Gergely.

A Paks a 16. percben járt közel először a gólszerzéshez, ekkor Szabó J. lőtt 10 méterről, balról, Hidi combbal blokkolt nagyot, így a labda szögletre pattant. Majd Jovának kellett védenie egy veszélyes csúsztatást.

A szünet előtt kevéssel csak centik kellettek volna a hazaiak egyenlítéséhez, Haraszti jobb oldali, középre tekert szabadrúgását Varga B. a felső lécre fejelte.

II. félidő

A szünetben négy csere is történt: a hazaiaknál Sajbán, Gyurkits és Debreceni érkezett Szabó J., Papp és Szabó B. helyére, a vendégeknél Cipf váltotta Holendert.

Egy-egy kisebb lehetőséggel indult a második félidő: a paksiak részéről Szélpál lőtt 12-ről, laposan, Jova könnyedén védett; a másik oldalon Novothny csúsztatott mellé egy jól középre érkező beadást.

A játékrész felénél Cipf próbálkozott a 16-os bal csücskétől, de Nagy G. könnyedén fogta a labdát. A Pakstól Gyurkits beadását Varga B. fejelte kapura, de Jova jól helyezkedett és védett.

Az utolsó negyed órára annyira leereszkedett a köd, hogy Jova kapuja előtt sokszor láthatatlanná vált a meccs, de sok látnivaló ekkor már egyébként sem akadt.

A 90. percben Jova védett még egy nagyot Varga B. bal felső sarok felé tartó fejesénél, a Vasas mindenesetre a mérkőzés nagy részében magabiztosan játszott, és végül meg is nyerte 1-0-ra a találkozót.

NB I, 13. forduló

Paksi FC-Vasas 0-1 (Novothny 1.)

Paksi FC: Nagy G. – Kinyik, Kádár, Szélpál, Szabó J. (Sajbán, 46.) – Papp (Gyurkits, 46.), Balogh, Szabó B. (Debreceni, 46.) – Haraszti (Hahn, 60.), Varga B., Bőle.

Vasas: Jova – Szivacski, Iyinbor, Hidi, Silye – Márkvárt (Baráth, 91.), Vida (Hidi M., 78.), Berecz – Radó (Hinora, 78.), Novothny (Feczesin, 89.), Holender (Cipf, 46.)

NB I: Későn ébredt a Loki, de egy pontot így is elcsent a dobogós Kecskeméttől