A 6. percben egy labdaszerzés után Meshack lőtt 15 méterről mellé. Nem sokkal később Hasani került helyzetbe, de Demjén lelopta a labdát a lábáról. 25. percben Lesjak tette le a labdát Tajtinak, aki 17 méterről kapura küldte, Rusák azonban lekapta. A 34. percben Grzan kihagyta a meccs legnagyobb helyzetét: elvette a labdát Csörgőtől, egyedül tört kapura, kicselezte a kapust, majd az üres kapu mellé helyezett.
A 38. percben Hasani tekerését Demjén Varga elé ütötte, aki 7 méterről mellé fejelt. A 42. percben Zsóri is elhibázott egy ordító ziccert: Kálnoki-Kis megzavarta Rusákot a kirúgásnál, a labda Zsóri elé került, aki 18 méterről az üres kapu mellé emelt.
A második félidő elején Spoljaric fejese ment fölé. Az ellentámadás végén megszerezte a vezetést a Gyirmót: Medgyes ugratta ki Vargát, aki 8 méterről a léc alá lőtt.
Az 58. percben Herjeczki löketét nyomta ki Demjén. A 70. percben Halilovic tekerést ütötte fölé Rusák. A hajrában Serafimov szerezhetett volna gólt, 10 méterről azonban a kapusba bombázta a labdát.
A ZTE hazai vereséggel búcsúzott a közönségétől. A szurkolók a végén Waltner Róbertet éltették, aki a 4. helyen adta át a csapatot, amely most már csak a 8.
ZTE – Gyirmót 0-1 (Varga 47.)
ZTE: Demjén – Lesjak, Serafimov, Kálnoki-Kis, Bedi (Halilovic 61.) – Spoljaric, Sankovic, Tajti – Meshack (Gergényi 41.), Zsóri (Szalay 46.), Grzan (Milovanovkij 61.)
Gyirmót: Rusák – Medgyes, Csörgő, Szegi, Zeke – Hasani (Herjeczki 56.), Vass (Radics 56.), Nagy, Széles – Ventúra (Kovács 56.), Varga (Simon 72.)