NB I: A ZTE Újpest-veréssel zárta le a 2021-es évet – videó

I. félidő:

Az első igazán nagy helyzetre a 18. percig kellett várni, ekkor Croizet jobbról érkező beadását Beridze négy méterről, ballal lőhette meg, de óriási ziccerben nem talált kaput.

A 25. percben a váratlan megoldásokra is képes Zimonyi villant a másik oldalon, a támadó jól lépett ki, majd egy remek csellel Diabyt is elküldte, de a befejezése már gyengébb lett, kissé erőtlen lövését védte Pajovic. A 31. percben aztán Mack lőtt a zalai kapu mellé kecsegtetőnek tűnő helyzetből, 9-10 méterről, majd nem sokkal később Croizet 16 méteres lövését fogta látványos vetődéssel Demjén.

A szünetig végül nem született gól.

II. félidő:

A ZTE kapusának volt dolga a játékrész elején, előbb Croizet távoli lövésénél, majd Serafimov saját kapuját veszélyeztető mozdulatánál is védeni tudott.

Az 59. percben viszont már a zalaiak jutottak el a kapuig és vezetést is szereztek. Kastrati labdavesztése után a csereként beállt Skribek remekül indította Halilovicot, aki 10 méterről, ballal kilőtte a bal alsót (1-0). A hazai vezető gól érezhetően megfogta a lilákat, akik nem sokkal később újra kapituláltak.

A 67. percben egy szép zalai akció végén Tajti csapta be sarkazásával Kastratit, majd Bedi adott be balról, a labda pedig el is jutott Meshackhoz, aki Antonov mellett át is vette azt, majd közelről a hálóba lőtt (2-0).

Ezzel el is dőlt a meccs, az Újpest egyre kisebb lelkesedéssel próbált támadni, a Zete pedig csak ritkán vezetett igazán veszélyes kontrát. Maradt végül a 2-0, a zsinórban ötödik meccsén is veretlen maradó ZTE fellépett a tabella 5. helyére, az évet – és talán egy korszakot is – lezáró lilák viszont maradtak a kiesőzóna közvetlen közelében, a 10. pozícióban.

OTP Bank Liga, 17. forduló:

ZTE – Újpest 2-0 (Halilovic 59., Meshack 67.)

ZTE: Demjén – Lesjak, Serafimov, Kálnoki-Kis, Bedi – Tajti, Sankovic, Halilovic – Meshack, Koszta, Zimonyi

Újpest: Pajovic – Kastrati, Koutroumpis, Diaby – Csongvai, Mack, Stieber Z., Katona, Antonov – Croizet, Beridze

Korábban:

Kisvárda – Puskás Akadémia 1-1

Gyirmót – DVSC 0-0