NB I: eldőlt a feljutó edzőjének a sorsa – HIVATALOS

Miután az elmúlt hetekben bizonytalanná vált az NB I-es feljutó Nyíregyháza Spartacus vezetőedzőjének jövője, a klub hivatalos bejelentést tett…

 

A Nyíregyháza-Spartacus hivatalos honlapján erősítette meg, hogy további egy évvel, 2026-ig meghosszabbították Tímár Krisztián jövő nyárig érvényes vezetőedzői szerződését.

A 44 esztendős szakember eddig a másodosztályban vállalt munkát edzőként, a 2022-2023-as idényben az ETO FC Győr csapatát irányította, a legutóbbi idényben pedig bajnokként juttatta az élvonalba a Nyíregyháza együttesét.

“Az elmúlt hetekben jeleztük, hogy Tímár Krisztiánnal képzeljük el a folytatást. Egyértelmű, hogy egy sikeres évet tudhatunk magunk mögött közösen, ezért is tartottuk fontosnak, hogy megállapodjunk. Bízunk benne, hogy az NB-I-ben is a csapatot eredményesen irányítja” – mondta Fekete Tivadar sportigazgató.

“Nagyon örülök, hogy folytathatom a megkezdett munkát, és várom az élvonalbeli szereplést. Bízom a csapatban, és remélem hasonlóan sok örömet okozhatunk szurkolóinknak, mint a legutóbbi idényben. Jól esik, hogy a klub vezetése bízik bennem, és szeretném ezt továbbra is meghálálni” – tette hozzá Tímár Krisztián vezetőedző.

A Szpari játékosai a héten még otthon készülnek az NB I-es szezonra, vasárnaptól pedig Ausztriában fognak edzőtáborozni.

fociclub

A NB I: eldőlt a feljutó edzőjének a sorsa – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.