![](https://www.xlsport.hu/wp-content/uploads/2021/05/nb-i-horvath-ferenc-rendhagyo-nyilatkozatot-tett-a-sorsdonto-bajnoki-elott-budafokon-ujra-kellett-epiteni-a-jatekosokat-ezt-varjak-az-edzok.jpg)
Budafok – Honvéd, 17:00
Pacsi Bálint (Budafok): – Lelkileg nagyon mélyen voltunk a hét elején. A szakmai stáb tagjaival minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy lépésről lépésre újraépítsük a játékosokat és a csapatot. Látom a srácokon, hogy nagyon szeretnének bizonyítani, átérzik a helyzet jelentőségét és ki akarják köszörülni a becsületükön esett csorbát. Alaposan felkészülünk a Budapest Honvéd játékából, külön hangsúlyt fektetve a pontrúgásokra, mert ebben kimondottan erősek a kispestiek. Ellenfelünk a bennmaradásért küzd és jelentős nyomás nehezedik rá, mi azonban csak a saját feladatunkra koncentrálunk. Nagy öröm, hogy a szurkolóink velünk lesznek, az egész csapat várta már ezt a pillanatot. Az utolsó hazai mérkőzésünkön szeretnénk szépen búcsúzni az idénytől. (budafokimte.hu)
Horváth Ferenc (Honvéd): – Ebben a helyzetben már nincs szükség szavakra, beszéljenek helyettünk a tettek! (honvedfc.hu)