NB I: Közzétette az MLSZ az 1. forduló pontos menetrendjét – Bognár-Pintér párharccal indul az idény

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága kijelölte az idei kiírás első fordulójának pontos, órára lebontott menetrendjét. Kettő pénteki mérkőzést hasonló leosztásban, kettő szombati és vasárnapi követ. A pénteki Paks-Mezőkövesd és a Gyirmót-MTK Budapest párharcot az M4 Sporton, a forduló többi mérkőzését az M4 Sport+ csatornán lehet élőben követni.

Remek mérkőzésre van kilátás a Paks és a Mezőkövesd összecsapásán. Legutóbb a két csapat paksi mérkőzése négy gólt és igen pikáns 90 percet hozott, Bognár György vezetőedzőt ki is állították, miután sértő megjegyzést tett a játékvezetőre és a tartalék-játékvezetőre, valamint az öltözőfolyosón többször sportszerűtlenül, üvöltve tiltakozott a bírók működése ellen. A paksi trénert ezt követően öt mérkőzésre eltiltották – ezt később 3 meccsre mérsékelte az MLSZ fegyelmi bizottsága.

A nyitófordulóból kiemelkedik még az előző idényben a MOL Magyar Kupa-győztes Újpest és az ezüstérmes Puskás Akadémia összecsapása. Az élvonalba feljutott csapatokra fővárosi ellenfél vár: a Gyirmót az MTK Budapestet fogadja, míg a DVSC a Honvédhoz látogat.

A 2021-2022-es szezontól az OTP Bank Ligában is elindul a VAR-rendszer. A VAR július végétől négy típusú, a mérkőzést befolyásoló döntés meghozatalában segíti a játékvezetőket az OTP Bank Ligában: gólok, büntetők, közvetlen piros lapok, hibás azonosítás esetén. A lesek esetében, vagy amikor kérdéses, hogy egy szabálytalanság a büntetőterületen belül vagy kívül történt, közvetlenül a VAR tesz javasaltot a játékvezetőnek, ilyen esetekben nem lesz szükség a játékvezető újabb felülvizsgálatára.

Az NB I 2021/22-es szezonja július 31-től május 14-ig tart.

1. forduló

Július 30. (péntek):

18:15 Paksi FC – Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)

20:30 Gyirmót – MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

Július 31. (szombat):

17:45 Ferencváros – Kisvárda (Tv: M4 Sport+)

20:00 Honvéd – DVSC (Tv: M4 Sport+)

Augusztus 1. (vasárnap):

17:45 ZTE FC – MOL Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+)

20:00 Újpest – Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)

NB I: A Fradi magyar játékosát szemelte ki a DVSC