NB I: megtörtént az első edzőváltás a szezonban – HIVATALOS

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 2024-2025-ös kiírásában elsőként a négy forduló alatt négy pontot szerző Debreceni VSC menesztette vezetőedzőjét…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A Debreceni VSC hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel felbontotta szerb vezetőedzője, Szrdjan Blagojevics szerződését.

A hajdúságiak éléről a szerb szakember teljes stábja távozik, amely közel két éve, 2022 szeptemberében vette át a Loki irányítását. Blagojevics az első szezonjában a nemzetközi kupaszereplést jelentő harmadik helyhez segítette a csapatot, a másodikban pedig az ötödik helyen végzett.

Az 51 éves szerb tréner korábban jobbára hazájában tevénykedett, de a kazah Asztana csapatát is irányította.

Blagojevics irányítása alatt a DVSC történetében először győzni tudott a Groupama Arénában, a Ferencváros otthonában, egy évtized után nyert Újpesten, de ezek mellett is számos remek sikert aratott. A szerb tréner nagyszerű teljesítménye eredményeként idén februárban a Magyar Aranylabda díjátadón átvehette a legjobb Magyarországon dolgozó külföldi edzőnek járó elismerést.

A Debrecen az új szezonan négy forduló alatt négy pontot szerzett, a legutóbi két meccsét elvesztette a Diósgyőri VTK és az Újpest ellen, így a tizedik helyen áll a bajnokságban.

A szombati, ZTE elleni bajnokin és a heti tréningeken megbízott edzőként Dombi Tibor irányítja a csapatot, munkáját az edzéseken Balogh János, Pallai Zsolt és Madar Csaba segíti, Herczeg András és Gulácsi Bence külső szakmai támogatásával.

 

fociclub

A NB I: megtörtént az első edzőváltás a szezonban – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.