NB I: Megvan, mikor indulhat és fejeződhet be a következő idény

Tekintettel a koronavírus-járvány okozta helyzetre, az MLSZ elnöksége pénteki online ülésén június 30-ig törölte a korosztályos válogatottak valamennyi olyan nemzetközi programját, amely korosztályok versenyeit az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elhalasztotta vagy törölte – írja az mlsz.hu.

A szövetség elfogadta a 2021–2022-es férfi és női felnőtt és utánpótlás versenykiírások tervezeteit. Ami az OTP Bank Ligát illeti,

a rajt várhatóan 2021. július utolsó hétvégéjén lesz, míg a záró fordulót május közepén rendezik, 2022-ben.

Az MLSZ beszámolt arról is, hogy az elfogadott új utánpótlás versenyrendszer átalakulása a különböző életszakaszokhoz igazodó szakmai munka elősegítését szolgálja.

A Bozsik programban és az alacsonyabb korosztályokban a kiválasztás elősegítése a cél. Fontos ehhez, hogy minden gyermek ugyanannyi időt töltsön a pályákon. A magasabb korosztályoknál előtérbe kerül a képzés mellett a „jobbak a jobbak ellen” elv érvényesítése és a megfelelő színvonalú mérkőzéseken történő versenyeztetés is.

Annak érdekében, hogy a klubok és akadémiák átgondolt és észszerű módon alakítsák ki az utánpótlás korú játékosokra vonatkozó átigazolási politikájukat, hogy – különösen területi, megyei szinten – nagyobb legyen az együttműködés a nevelő- és a befogadó egyesületek között, átalakul Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat is.