NB I: Nagy esélyt szalasztott el az MTK a Vidi ellen

I. félidő:

Jól megszervezte a védekezését az MTK és támadásban is veszélyesebb volt ellenfelénél. A kék-fehérek eleinte kisebb lehetőségeket alakítottak csak ki, de az első negyedóra után sorra jöttek a nagyobb hazai helyzetek is. A 17. percben például Mezei szabadrúgása Szépe fejese után a kereszlécről vágódott le, majd Herreráról a labda a kapuba is került, de lest jelzett a partjelző, majd a VAR is.

A videóbíró összességében három esetben is jelzett egyébként, amikor a hazaiak az első félidőben a kapuba találtak – szabálytalanul. A VAR mellett Kovács kapussal sem bírt a házigazda, a Vidi hálóőre 4-5 komoly védéssel járult ahhoz hozzá, hogy a szünet előtt érintetlen maradjon csapata kapuja. A 27. percben például tripla bravúrt mutatott be Futács lövésénél, illetve Kovácsréti két kísérleténél.

A félidő hajrájában is közel járt az MTK a vezetéshez, de előbb Bese blokkolt nagyot Palincsár lövésénél, majd Kovács tolta ki Kovácsréti löketét. Maradt a 0-0, aminek a vendégek örülhettek.

II. félidő:

Az 51. percben aztán már érkezett a megérdemeltnek mondható vezető találat: Mezei 25 méteres szabadrúgása kötött ki a jobb alsóban – Kovács nem tudta védeni a nem túl erős, de jól helyezett lövést (1-0).

A Vodi próbált újítani, de nem sok sikerrel, és a hajrára fordulva úgy tűnt, eldőlhet a találkozó. A 79. percben Fiola előbb sárgát kapott egy kései becsúszásért, amelynek Palincsár volt az elszenvedője. Végül a VAR is jelzett, a felvételek elemzése után pedig sárga helyett piros lapot kapott a fehérváriak válogatott védője.

A tíz emberre fogyatkozó Vidi azonban igencsak váratlanul egyenlíteni tudott a 84. percben. Egy szabadrúgást fejelt középre Stopira, a labda megcsúszott egy hazai játékos fején, ezzel Mijatovic kapust is megtévesztette a társ, a hosszún érkező Nego pedig a hálóba passzolt (1-1).

A bő nyolcperces hosszabbítást is hozó mérkőzés végén akadtak veszélyes szituációk itt is, ott is, de végül maradt az 1-1, aminek a vendégek örülhetnek jobban a látottak és történtek tükrében.

OTP Bank Liga, 27. forduló:

MTK Budapest – MOL Fehérvár 1-1 (Mezei 51., ill. Nego 84.)

Piros lap: Fiola (Fehérvár, 79.)

MTK: Mijatovic – Varju (Várkonyi, 59.), Szépe, Rajkovic, Herrera – Ramadani, Mezei (Stieber Z., 92.), Palincsár – Kovácsréti (Kovács M., 92.), Futács (Miovski, 59.), Kadlec (Vancsa, 59.)

Fehérvár: Kovács D. – Bese (Dárdai, 70.), Fiola, Rus, Stopira – Funsho, Nego, Makarenko (Rubén Pinto, 70.), Hangya – Kodro (Petrjak, 70.), Nikolics

Korábban:

Paks – Újpest 1-3