NB II: Kecskeméti győzelmével fellépett a dobogóra a Haladás

Az NB II 18. fordulójának zárómeccsén a hazai pályán kilenc mérkőzés óta veretlen Kecskeméti TE fogadta az idegenben négy találkozó óta nyeretlen Haladást.

Az első félidőben a hazaiaknál Lukács veszélyeztetett fejjel már a meccs elején, míg a túloldalon Csilus szabadrúgása volt ígéretes, valamint egy les miatt érvénytelenített kecskeméti gólt is láthattak nézők.

Érvényes találatra az 51. percig kellett várni, amikor is Horváth passza után Csilus helyezett a léc alá. A 65. percben Rózsa rontott ki Lukácsra, aki az alapvonalról középre adott, Tóth Barna lövését viszont blokkolni tudták a szombathelyi védők.

A folytatásban már egyik kapu előtt sem adódott komolyabb helyzet, így a Haladás elvitte mindhárom pontot a Kecskemét otthonából, fellépve ezzel a harmadik helyre, megelőzve a KTE-t és a Szegedet is.

NB II, 18. forduló

Kecskeméti TE-Szombathelyi Haladás 0-1 (Csilus 51.)