NB II: régi ismerős német edzőt neveztek ki a másodosztályban – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Szeged német edzőt nevezett ki a következő szezontól…

 

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia hivatalos honlapján jelentette be, hogy Michael Boris lesz a csapat új vezetőedzője.

A 49 éves német szakember először 2016-ban érkezett Magyarországra, eőbb az U19-es, később pedig az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként dolgozott. Két és fél évet követően távozott az MLSZ-től és Japánban vállalt munkát a Tokyo Verdy másodedzőjeként. 2019-ben az MTK Budapest vezetőedzőjenként tért vissza hazánkba. Rögtön az első szezonjában bajnokként jutott fel a fővárosiakkal az NB I-be, ahol az első évében a hetedik helyen zárt a kék-fehérekkel. 2021 őszén a dán első osztályban szereplő SönderjyskE vezetőedzőjeként dolgozott, majd 2022 februárja és októbere között a Fehérvárt irányította. Legutóbb a német harmadosztályú SV Waldorf Mannheim alkalmazásában állt másodedzőként.

“Nagyon boldog vagyok, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál dolgozhatok! Komoly potenciál rejlik a klubban, ezt bizonyítja, hogy az elmúlt években folyamatosan az élmezőnyben végzett. Kiválóak a körülmények, minden feltétel adott a minőségi munkához. Az MTK-val korábban már jártam a Szent Gellért Fórumban, gyönyörű létesítmény, Szeged pedig egy csodaszép város. A játékosok egy részét már ismerem, egyesekkel együtt dolgoztam az MTK-nál, illetve az utánpótlás-válogatottaknál. Alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát!” – fogalmazott a Szeged új edzője.

fociclub

A NB II: régi ismerős német edzőt neveztek ki a másodosztályban – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.