NBA, rájátszás – Kiesett a címvédő

nba.jpg

Nem jutott be az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának döntőjébe a címvédő Boston Celtics, mivel a vasárnapi játéknapon, hazai pályán kikapott az Orlando Magictől, s ezzel 4-3-ra elvesztette a párharcot.

    A mindössze 36 másodpercig hátrányban lévő – és 21 triplakísérletből 13-at értékesítő – floridaiak vezére ezúttal is a tavaly olimpiai bajnok Dwight Howard és a török Hedo Turkoglu volt: előbbi 12 ponttal, 16 lepattanóval és öt dobásblokkolással, utóbbi pedig 25 ponttal és 12 gólpasszal szomorította el a Celtics közönségét. A rájátszást 7/7-es mérleggel befejező bostoniak fennállásuk során először kaptak ki 3-2-es vezetésről.
    Nyugaton a Los Angeles Lakers – ugyancsak a hetedik összecsapáson – kiharcolta a finálés szereplés jogát a sérült Jao Ming (Yao Ming), Tracy McGrady és Dikembe Mutombo nélkül kiálló Houston Rocketsszel szemben. A kaliforniai ászok részéről ezúttal visszafogott teljesítmény is elég volt a sikerhez, Pau Gasol 21 ponttal és 18 lepattanóval, Kobe Bryant és Andrew Bynum csupán 14-14 ponttal zárt.
    Az Orlando ellenfele a Cleveland Cavaliers, a Los Angelesé a Denver Nuggets lesz. A nyugati finálé magyar idő szerint szerda, míg a keleti csütörtök hajnalban kezdődik Los Angelesben, illetve Clevelandben.
    
    Eredmények, főcsoport-elődöntő:
    Keleti főcsoport:
    —————–
Boston Celtics-Orlando Magic 82-101
    A párharcot az Orlando nyerte 4-3-ra.
 
    Nyugati főcsoport:
    —————–
Los Angeles Lakers-Houston Rockets 89-70
    A párharcot a Los Angeles nyerte 4-3-ra