A keletnémet kormány az 1970-es évek elején úgy érezte, a sport olyan terület, amelyen vezető szocialista országként bebizonyíthatja, hogy sokkal jobb a hanyatló Nyugatnál. 1974-ben így jött létre a titkos terv (Staatsplan 14.25), amely államilag tervezett doppinggal próbált az élre törni. Ez megváltoztatta a sport világát, és számtalan embernek okozott olyan károkat, amelyek fájdalmát még ma is szenvedik.
Az 1980-as, moszkvai olimpia megnyitója (fotó: Getty Images)
Az ARD televízió néhány hete újabb döbbenetes történeteket osztott meg „Emberkísérletek: az NDK sportjának titkos kísérletei” című filmjében.
Eszerint az NDK-ban zajló irányított doppingolás részeként
egyszerű átlagembereken végeztek hajmeresztő vizsgálatokat.
Olyan emberkísérletekről volt szó, amelyekbe egyesek belerokkantak, hogy aztán az élsportolókhoz már a letesztelt módszerek juthassanak el.
Az NDK sportolói először az 1968-as mexikóvárosi olimpián indulhattak, ahonnan kilenc arannyal és 25 éremmel tértek haza. 1972-ben, Münchenben 20 arany és 66 érem, 1976-ban, Montrealban, 40 arany és 90 érem, 1980-ban Moszkvában 47 arany és 126 érem volt a termés.
Az állami doppingolást csúcsra járatták, bár a Los Angeles-i játékokat bojkottálták a keletnémetek, azért a szöuli játékokról még 37 aranyat és 102 érmet elvittek.
Emberi kísérleti nyulak – így fogalmazott cikkében a Deutschlandfunk, amely leírta, hogyan használták ki az amatőr sportolókat annak érdekében, hogy a sztárok sikeresek legyenek. Az egyik érintett Hans-Albrecht Kühne volt, aki még mindig mozgékonynak tűnik, amikor végigsétál szülővárosában, Güstrow-ban. Elsőre nem látszik, milyen súlyos egészségügyi problémákkal küzd.
Ő az 1970-es években a lipcsei egyetemen újságírást tanult, emellett szenvedélyes amatőr futó volt. Egy orvosnál tett rutinlátogatás után megkérdezték tőle, el tudja-e képzelni, hogy csatlakozzon a neves sportorvos, Hermann Buhl vezette kutatócsoporthoz.
Azt mondták, hogy ez csak kutatás és nem nevezhető doppingnak. De rendkívül hasznos, mert analógia útján következtetéseket vonhatnak le a versenysportolók számára – mesélte. Hozzátette,
lehet, hogy kutatás volt, de szigorúan titkos is, mert hivatalosan nem rögzíthette, mi történt a lipcsei intézetben.
Ugyanakkor a kísérleteket a keletnémetek felvételekkel dokumentálták. Az ARD által megszerzett film soha nem futott a televízióban, kizárólag az állami vezetés számára készült.
Kühne így saját magát is viszontláthatta, azt mondta, még így, évtizedek távlatából is érezte a fájdalmat.
„Amikor az intézetbe mentem, az volt az érzésem, hogy az alvilágba lépek be. A kezelések mindig az alagsorban zajlottak, nem volt napfény, furcsa szagok terjengtek a levegőben, kísérteties helyzet volt” – nyilatkozta. Eleinte futópadon végzett laktáttesztekkel kezdődött, amellyel azt vizsgálták, a szervezet hogyan reagál a terhelésre és ebből ki lehetett számolni a regeneráció időtartamát.
Bernd Moormann nevű futóval együtt 75 kilométeres versenyen is részt vett.
„Csak azokat az italokat ihattuk, amelyeket útközben kaptunk. Nem tudtuk, mi van bennük” – mesélte Kühne. Azt mondta, a célban vért vettek tőlük, a mintákat a jénai kutatóközpontba szállították elemzésre.
Hamarosan rendkívül fájdalmas izom- és májbiopsziák következtek, hogy ellenőrizzék az anyagcsere-folyamatokat.
Nagy tűkkel, néha csipeszekkel estek nekem, a fájdalom szinte határtalan volt
– emlékezett vissza.
(A teljes írás a 24.hu/sport oldalain olvasható.)
