Négygólos vereséggel búcsúzott a Ferencváros

A portugál együttes 16 perc alatt ledolgozta a Budapesten összeszedett kétgólos hátrányát, majd még az első félidőben harmadszor is betalált, ezzel már a szünetre megfordította az összesített állást. A folytatásban sem adott sok esélyt ellenfelének, még egy gólt szerzett, így magabiztosan ment tovább.

A Braga a görög Panathinaikosz és a spanyol Real Betis párharcának győztesével játszik majd a negyeddöntőben.

A kezdésre foghíjas maradt az alapvetően több mint 30 ezer néző befogadására alkalmas és kétségkívül különleges kinézetű bragai Városi Stadion. Az időjárásra ugyanakkor semmilyen panasz nem lehetett, ideális futballidő, nagyjából 20 Celsius fokos hőmérséklet és felhős-napos körülmények fogadták a csapatokat a szokatlan, szerda délutáni időpontban.

A portugálok a rájuk jellemző, labdabirtoklási fölényre épülő játékukkal kezdtek, s bár úgy tűnt, türelmesen szövögetik az akcióikat, bizonyos szituációkban nagyszerűen váltottak sebességet és labdaszerzéseket követően nagyon gyorsan mentek át védekezésből támadásba. Részben ennek az eredményeként szerezték meg korán a vezető góljukat, amelyet percekkel később követett a második, s ez utóbbival összesítésben egyenlítettek is. A Ferencvárosnak közben rengeteg erejét elvitte a védekezés, és a magyar bajnok kevés időt tudott tölteni az ellenfél térfelén. Az első kapura lövésére is sokáig, a 24. percig kellett várni, akkor Yusuf 18 méterről fölé lőtt. A szünetig az FTC nem tudta felvenni a Braga tempóját, Grófnak egyszer bravúrral kellett védenie, s úgy tűnt, ezen a délutánon nem sok esélye lesz kiharcolni a továbbjutást a Ferencvárosnak.

Lendületesebben és a párharcokba keményebben beleállva kezdte a második félidőt a magyar bajnok, ám nyolc perc után megint felállhatott a középkezdéshez, a csapatkapitány és klubikon Ricardo Horta ugyanis egy szép lövéssel megszerezte saját maga második és a vendéglátók negyedik gólját. Ezt követően voltak ugyan fellángolásai a Ferencvárosnak, de két kapura tartó és Hornicek kapus által védett lövésnél többre nem futotta az erejéből. A Braga ugyanakkor végig kézben tartotta az összecsapást, bár a játékosai egyre határozottabban mentek bele az egy az egy elleni párharcokba, a játékvezető pedig több sárga lapot is kiosztott, közte egyet a kispadnál reklamáló Carlos Vicens vezetőedzőnek is.

Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó:

SC Braga (portugál)-Ferencvárosi TC 4-0 (3-0)

Braga, Városi Stadion, 15 078 néző, v: Glenn Nyberg (svéd)

gólszerzők: Horta (11., 53.), Grillitsch (16.), Martínez (34.)

sárga lap: Victor Gómez (59.), Lagerbielke (65.), Pau Victor (71.), Zalazar (75.), Moscardo (80.), illetve Julio Romao (88.)

Braga:

Hornicek – Victor Gómez, Lagerbielke, Niakaté, Arrey-Mbi – Martínez (Dorgeles, 75.), Grillitsch (Rodrigues, 75.), Gorby (Moscardo, 65.) – Horta (Moutinho, 75.), Pau Victor (Navarro, 83.), Zalazar

Ferencváros:

Gróf – Cissé, Raemaekers, Gómez – Makreckis, Kanichowsky (Keita, 77.), Julio Romao, Abu Fani (Kovacevic, 59.), O'Dowda – Yusuf (Cadu, 77.), Joseph (Gruber, 71.)

I. félidő:

11. perc: O'Dowda ragadt be a bal oldalon, így egy labdaszerzés után Zalazar elfuthatott a jó ütemű indítással, majd középre passzolt, a hosszú oldali kapufánál lendületesen érkező Horta pedig a hálóba passzolt három méterről (1-0).

16. perc: Abu Fani veszített labdát a kezdőkörben, a Braga pedig óriási lendülettel indult Gróf kapuja felé, s bár Zalazar középre passzolt labdájánál Cissé még menteni tudott, a kapuval szemben érkező Grillitsch kiválóan helyezett, lapos lövésénél már egyik védő sem tudott blokkolni, a vetődő Gróf pedig ugyan rajta volt a labdán, de az a mellkasa alatt elcsúszva a hálóban kötött ki (2-0).

34. perc: remek indítást kapott Pau Victortól a leshatárról induló Gabri Martínez, aki aztán kissé jobbról nagy sebességgel tört Gróf kapuja felé, s mielőtt a keresztezni igyekvő Cissé odaért volna, a kimozduló magyar kapus mellett 12 méterről jobb külsővel a rövid sarokba gurított (3-0).

II. félidő:

53. perc: Grillitsch gurított be jobb oldalról a kaputól 15 méterre teljesen szabadon helyezkedő Hortához, aki mesterien csavart Gróf kapujának bal felső sarkába (4-0).