Nehéz dolga lesz a Chelsea-nek

image

Rettentően nehéz feladat elé néz a londoni együttes, hiszen a Bajnokok Ligája legjobb nyolc közé jutásért folyó harcban a Napoli 3-1-es vezetésre áll a visszavágó előtt.
Az első mérkőzésre Olaszországban került sor, így Drogbáéknak annyi reményük lehet, hogy az idegen lőtt góljuk sokat fog számítani a végkifejletben.
Azon a mérkőzésen egyébként Mata góljával a Chelsea szerezte meg a vezetést, ám hamar jött a válasz, sőt a félidőre már haza vezetéssel vonulhattak le a csapatok Ezután a második félidőben Lavezzi még növelte a Napoli előnyét, így kialakult a 3-1-es végeredmény. Az angolok azonban nem csak az első mérkőzés eredménye miatt van félnivalójuk, mivel az olasz gárda az elmúlt hat mérkőzését – beleszámítva a BL-t is – nem talált legyőzőre, sőt még pontot sem veszített.