Nehéz nap Lengyelországban

Nehéz nap Lengyelországban

2012. június 30. – Alaposan próbára tette a nyári kánikula és mély homokos versenypára a GarZone Racing magyar versenyző párosát a Baja Carpathia-n, ám a sok nehézség ellenére is a magyar bajnokság ötödik helyéről várhatják a folytatást.

A pénteki kényszerszünet után szombaton végre az autósok számára is elkezdődött a verseny, a Terep-rally OB lengyel állomásán. A GarZone Racing párosa számára ez a nap is nehezen indult. Miután beálltak az első szelektív rajtjába, kiderült nem rajtolhatnak el időben, mert az egyik balesetet szenvedett quadoshoz segítséget kellett hívni. Fél óra elteltével rajtolhattak el, de ez rányomta a bélyegét teljesítményükre. Végül sikerült megtalálni a ritmust, a nemzetközi értékelés abszolút hatodik helyén teljesítették a pályát. Aztán minden az ellenkezőjére fordult, lendületes kezdés után kicsit elfáradtak a fiúk, de nap végi eredményükkel így is elégedettek, hiszen második legjobb magyarként az OB értékelés ötödik helyén fejezték be a napot.

Lónyai Pál: – Kételyek között jöttünk Lengyelországba tekintettel arra, hogy tavaly összetörtük itt az autót. Amikor Erik fejre állt az autóval, a kételyek tovább mélyültek. Amikor elkezdtük mai napot, egy idő után azt vettük észre, hogy magabiztosan tudunk itt versenyezni és az első szakaszon jöttünk egy hatodik időt. A végére borzasztóan elfáradtam és kimerültem a magas hőmérséklet miatt, körülbelül 60 fok lehetett az autóban. Ennek ellenére úgy érzem a második szakasznak komoly lendülettel kezdtünk neki és sokat javítottunk saját tempónkon úgy a szakasz feléig. Ott viszont olyan dolog történt velem, ami eddig soha. Talán a nagy meleg miatt, vagy azért mert egy igen fárasztó hét áll mögöttem, de iszonyatosan kimerültem, szédüléssel és hányingerrel küzdöttem a szakasz végéig. Zoli próbálta tartani bennem a lelket, de muszáj volt visszavennem a tempóból, féltem, hogy nem fogok tudni időben reagálni, ha valami történne. A szakasz végén le kellett feküdnöm pár percre a földre, hogy összeszedjem magam.

 

Garamvölgyi Zoltán: – Konkrétan az történt, hogy a mai két gyorsból összerakható egy nagyon jó és egy nagyon rossz. Az első elején csak kerestük önmagunkat, a második fele viszont nagyon jó volt. A másodikon pedig éppen az eleje volt nagyon jó, a végén viszont nagyon sokat benn hagytunk. Arra mindenképp jó volt a mai nap, hogy karcmentesen behoztuk az autót és látjuk hol a helyünk a mezőnyben. Holnapra az ha mindkét gyorsot össze tudjuk jól rakni, akkor a nemzetközi értékelésben akár két-három helyet is előre tudunk lépni. Sokat számít, hogy az autónk nagyon jól össze van rakva, egy pillanatig sem kellett abban kételkednünk, hogy bírja e tempót.

 

A GarZone Racing csapatként is sikeres napot tudhat maga mögött, párosai az első öt helyből négyet szereztek meg.

A Baja Carpathia állása a szombati nap után – autók

  1. Miroslav ZAPLETAL/Maciej MARTON, GarZone Racing BMW X3 02:12:21,6
  2. Zdenek PORIZEK/Marek SYKORA GarZone Racing H3 EVO +02:18,7
  3. FAZEKAS Károly/HORN Albert Fazekas Motorsport BMW X5
  4. Josef PELC Alena PELCOVA GarZone Racing H3 Evo III +07:24,1
  5. LÓNYAI Pál/GARAMVÖLGYI Zoltán GarZone Racing Nissan Navara +19:27,9

 

A GarZone Racing partnerei: Bioextra ZRt., MetalCom ZRt., Negarent Kft., GarZone R.O.P., HunGarian Baja, garzoneracing.com

A cikk folytatódik..! kattintson ide!