Nekimegy az MLSZ döntésének a magyar klub: „A büntetést elfogadjuk, annak a mértékét viszont nem”

Az MLSZ fegyelmi bizottsága (FEB) legutóbbi ülésén az NB II-es PMFC-t – a Szentlőrinc elleni hazai bajnoki mérkőzésén szurkolóinak “a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményeiért (pirotechnikai eszközök használata)” – pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A pecsma.hu cikke szerint a FEB amiatt büntette

1,5 millió forintra

a pécsi klubot, mert drukkerei a szabályokat megszegve füstbombákkal, hanggránátokkal, villanó gránátokkal, sőt, még egy jó fél perces tűzijátékkal is készültek a megyei rangadóra (amit 1-0-ra nyert meg a “Munkás”).

A PMFC azonban fellebbez az ítélet ellen – ezt Kránicz Ákos ügyvezető árulta el a portálnak.

Hogy ne legyen félreértés, a büntetést magát elfogadjuk, ebben nincs vita köztünk és a Fegyelmi Bizottság között, csupán annak mértékével nem értünk egyet

– mondta el a lapnak Kránicz.

Az ügyvezető azt is hozzátette, hogy a biztonsági szolgálatuk vezetőjével már a mérkőzés után egyeztetett, hogy próbálják meg kiszűrni a lelátón azokat a konkrét személyeket, akik felelősek voltak a pirotechnika-használatért. Ezzel a klub igyekszik azt megelőzni, hogy a jövőben hasonló eset előfordulhasson.