Kerekasztal. Megkésve, de végre lezajlik a magyar sport rendszerváltása. Az irány jó, de vitatható pontjai is vannak a módosított törvénynek.
Január elejétől lép életbe az új, pontosabban a módosított sporttörvény, amely alapjaiban változtathatja meg a magyar sport helyzetét. A finanszírozás egycsatornás lesz, és minden a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) irányítása alá kerül. A sporttörvény előremutató és vitathatóbb pontjairól a MOB főtitkárával, Molnár Zoltánnal és a Vasas SC elnökével, Markovits Lászlóval beszélgettünk. Abban mindketten egyetértettek, hogy nagy esélyt kapott a magyar sport.
Akik beszélgettek: Markovits László, a Vasas elnöke, Molnár Zoltán, a MOB főtitkára, Kiss László és Mező Gábor (Fotó: Csudai Sándor)
Kiss László: Kezdjük egy csak látszatra cinikus kérdéssel: szükség volt egyáltalán a sporttörvény módosítására?
Markovits László:Egyértelműen. Lényeges, hogy szabályozzuk a kérdéseket, bár talán még fontosabb a gyakorlat, azazhogy mi bizonyul hatékonynak a sportegyesületek szempontjából az új rendszerben.
Molnár Zoltán: Ez a magyar sport megkésett rendszerváltása. Nagyon nagy lépés, amelyért igazán sokat küzdöttünk. Nem túlzás, hogy most minden megváltozhat, hiszen a sportélet a MOB irányítása alá került. Egycsatornás rendszer lesz. Eddig volt öt köztestület, két közalapítvány, ezeknek a lebontása már megkezdődött, a feladatok átkerülnek hozzánk, a MOB-hoz. Eddig a párhuzamosság, az oszd meg és uralkodj elve működött. Csak egy példa: volt Magyar Paralimpiai Bizottság és Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidős Sportszövetsége. Egymás mellett, ugyanazért. Minek? Ezeket felszámolják, a köztestületekből civilszervezetek lesznek, amelyek automatikusan nem kapnak pénzt, csak az elvégzett feladatokért. Egyetlenegy felelős lesz: a MOB. Rajtunk lehet számon kérni mindent. Régen megosztottság volt, és éppen ezért volt gyenge a sport az érdekérvényesítésben. Most, ha majd Borkai Zsolt MOB-elnök elmegy a kormányhoz vagy a miniszterelnökhöz tárgyalni, akkor maga mögött tudhatja a magyar sport egészét. Ezentúl olyan szervezetnek lesz az elnöke, amely alá az egész sport betagozódik.
K. L.: Nem lesz ez túlhatalom?
M. Z.: Nem, mert az együttműködésre épül. A MOB sem lett hirtelen mindentudó, nem értünk mindenhez, ezért az összes területen támaszkodunk a civilszervezetek, szakmai csoportok segítségére. Akik később számon kérhetnek rajtunk mindent. Egy példa: a Gerevich-ösztöndíj esetében összehívtunk egy kiváló sportági főtitkárokból, olimpiai bajnokokból álló társaságot. Megvitattuk, mire, kire összpontosítsunk, hogyan, milyen ismérvek alapján osszuk el a támogatást. Hosszú hetek után elkészült egy szabályzat, amelyet aztán az elnökség elfogadott. S még nincs itt vége, hiszen a szövetségek továbbra is javaslatokat tehetnek.
M. L.: A sportolók központi támogatását természetesen helyesnek tartom, de éppen a Gerevich-ösztöndíj példájához tartozik, hogy a versenyzők „gazdáját”, a klubokat kihagyva döntenek. Ezen túl számottevő aránytalanságnak gondoljuk, hogy mondjuk a vívóink után összesen hárommillió forint műhelytámogatást kapott az egész szakosztály 2011-ben, miközben a férfi válogatott kardcsapat három tagja és a két legjobb női párbajtőröző is nálunk vív. Nem is beszélve a világklasszis edzőinkről. Egyszóval az elv nagyon jó, de ezt a napi működésben most még nem érezzük.
M. Z.: Éppen az ilyen visszásságokon szeretnénk változtatni.
Mező Gábor: Az elhatározás nyilván megvan, de tulajdonképpen miért is, kinek jó ez az egycsatornás finanszírozás?
M. Z.: Egyszerű a válasz, minden számon kérhetőbb, átláthatóbb. Ez kifejezetten a mi kérésünk volt, így került be a sporttörvénybe. Muszáj volt. Több olyan edző is van, aki egyszerre öt helyről kap pénzt, nem feltétlenül sokat, de öt különböző szervezettől. Minek? Ez egyszerűen pénzügyi dzsungel volt, teljességgel átláthatatlan, de most lebontjuk. Január elsejétől egy helyről jön a pénz, a MOB-tól.
M. L.: Ez feltétlenül jó irány. Már évekkel ezelőtt arról beszéltünk, hogy milyen nagy szükség lenne erre. A baj az, hogy 2011-ben még mindig nem lett egycsatornás a rendszer. Van, aki tényleg öt helyről kap pénzt, és van, aki sehonnan sem. Jól emlékszem, amikor még a MOB elnökségi tagja voltam, a bizottságnak kellett kifizetnie Berki Krisztián albérletét, mert a kiváló tornász sehonnan sem kapott támogatást.
M. Z.: Pontosan így volt. Ha Schmitt Pál nem jár véletlenül arra, akkor talán el sem jut hozzánk, hogy Berki világbajnokként az edzőteremben, egy szivacsgödörben alszik. Ilyesmi nem történhet meg újra. Nagyon sok munkánk lesz. A sport országos szervezettsége megszűnt, elporladt, ezt újjá kell építeni. A helyzet most esetleges, az önkormányzatok hozzáállásától, anyagi helyzetétől függ, hogy milyen állapotban van a sport. Városról városra, megyéről megyére nagyon nagy a különbség. Budapestről például igen nehéz indulat nélkül beszélni.
M. G.: Nem véletlenül vannak nehéz helyzetben a fővárosi klubok. A társasági adóból érkező milliós támogatásokkal megváltozik a helyzet?
M. L.: Más nevében nem szólhatok, de ha ez a támogatási forma nem lenne, akkor a Vasas lehúzhatná a rolót. Ez nem csupán lendületet ad nekünk, hanem életben is tart. Ebben a gazdasági helyzetben ez főnyeremény lehet valamennyi látványsportágnak.
M. G.: Nagy az érdeklődés a cégek irányából?
M. L.: Igen, már csak azért is, mert minden cég jobban jár, ha az adójából egy sportszervezetet támogat, mintha befizetné az államháztartásba, hiszen ez további adóoptimalizálási lehetőséget ad az ezt választó cégeknek.
K. L.: Gondolom, a reklám sem jön rosszul a támogatónak.
M. L.: Nem, ez szigorúan tiltva van, az ilyen típusú támogatásért cserébe a cég nem kaphat ellenszolgáltatást. Persze mindig lesznek, akik kiskapukat keresnek. Hallani lehet a szövetségeknél, hogy előfordul újonnan alakult sportszervezeteknél, hogy rögtön egymillió forintot igényelnek ügyvezetői fizetésre. Vannak ilyen próbálkozások, ezeket kell kiszűrniük a szövetségeknek. Mi a Vasasnál mind az öt látványsport esetében adtunk be kérelmet. Ezek közül van létesítményfejlesztéssel kapcsolatos tervünk, szeretnénk a meglévő kézilabdacsarnokot kétezer-ötszáz négyzetméteres csarnokkal bővíteni. Ebben az esetben az is lényeges, hogy ez a fejlesztés is állami tulajdonba épülne, tehát a társasági adóból befolyt forrásból az állami vagyont gyarapítanánk. Erről a kézilabda-szövetség a napokban dönt, remélem, pozitívan. Fontos, hogy minél több gyereknek legyen sportolási lehetősége. Nálunk most kétezer-ötszáz gyerek sportol, ez is szép szám, de jó lenne, ha még több járna hozzánk.
M. G.: Mennyi idő kellhet ahhoz, hogy ez a szám jelentősen növekedjen?
M. L.: Ez hosszú távra szóló lehetőség, de egy év múlva talán már lehet látni a pozitív hatását. A következő határidő a programok benyújtására 2012. április elsején lesz. A kormány nyilván addig is értékeli, hogy az egyesületek hogyan éltek ezzel a lehetőséggel, miként használták fel a beérkezett összegeket. Nyilván ettől is függ, hogy ki hogyan tud majd továbbépítkezni. Az eredményes működést kell vizsgálni, melyik klub mit ért el a sportpályán és azon kívül.
M. Z.: Pontosan. A sportpénzekkel kapcsolatban egyértelmű döntések lesznek. Normatív finanszírozást szeretnénk, a támogatásoknak a teljesítményt kell visszaigazolniuk. Bár a sportban sem lehet mindent a számok világából megközelíteni, de döntően a klubnál végzett munka minősége kell, hogy képezze a támogatás alapját. Most többségében bemondásra mennek a dolgok. Vissza kell, és vissza fogjuk vezetni a korábban felszámolt minősítési rendszert, januártól kőkemény dolgozunk ezen. Ez a rendszer ösztönző, hiszen minden klub rá lesz kényszerítve a teljesítésre, abban lesz érdekelt, hogy minőségben és mennyiségben is jó legyen. Ha az egyesületnél van egy jó futó, akkor bizonyos számú pontot kapnak érte, de az is sokat számít majd, hogy hány versenyző sportol a klubnál.
M. L.: Ez fontos és nagyon jó kezdeményezés, de most még nem köszön vissza. Jó irány, de ebből most, 2011-ben még nagyon keveset érzünk.
M. Z.: Jövőre fognak. Amikor visszaállítjuk a minősítési rendszert, mert akkor majd az is megéri a Vasasnak és a többi klubnak, ha minél több másod- és harmadosztályú versenyzője van. Mert jelenleg még edzőpartner sincs a legjobbak számára. Úgy akarjuk kialakítani a rendszert, hogy az élversenyzőket követő sportolók után is járjon pénz. Nélkülük ugyanis élversenyzés sincs.
K. L.: Vannak azért olyan pontok, amelyek vitára adhatnak okot. Bekerült a törvénybe, hogy a tizennégy év alattiakkal egyáltalán nem, a tizennégy évnél idősebb, de még fiatalkorú versenyzőkkel csak egy évre lehet amatőrszerződést kötni. Ez a klubok szempontjából biztosan nem jó.
M. L.: Az, hogy tizennégy évnél fiatalabb gyerekekkel nem köthető amatőr-sportszerződés, az egyesületek szempontjából talán elfogadható. A másik gondolat viszont szerintem nem szerencsés. Ha a klub csak egy évre tud szerződést kötni, akkor kiszolgáltatottá válhat a sportoló igényeinek. Felkészítjük és versenyeztetjük a játékost, majd néhány hónap után vagy irreális elvárásokkal kell szembenéznünk, vagy, ad abszurdum, fél évnél el is veszítjük a sportolót. Akkor érdemes a klubnak befektetni, ha az eredmények néhány évig a klubnál csapódnak le.
K. L.: Megrendülhet egy egyesület helyzete, ha így lerabolják.
M. Z.: Mi elsősorban a gyerekek érdekeit néztük. Egy kisgyerek szempontjából szükséges ez a szabályozás, nem szabad béklyóba kötni szerződéssel. A fiatalokat már a legkorábban támogatni kell mindenben, akkor is, amikor még nincs eredményük, éppen azért, hogy legyen. Amikor én réges-régen lementem a Vasashoz, úgy felruháztak, hogy csak ámultam. Edzéstervet, szekrényt, útmutatást, háromezer-ötszáz forint kalóriapénzt kaptam. Mindent megadtak, büszke voltam.
M. L.: Attól félek, ez a világ már nem jön vissza.
M. Z.: De, vissza fog jönni, vissza kell jönnie.
(Forrás: Magyar Hírlap)
