Elégedett az ifjúsági evezősválogatott Európa-bajnoki teljesítményével az utánpótlás szövetségi kapitány. A fiúknál a kormányos nélküli kettes második, a lányoknál a kétpárevezős harmadik lett Bledben. Ficsor László az Utánpótlássport.hu-nak elmondta: a dobogóról centikkel lemaradó fiú négypárevezős a világbajnokságon még jobb lehet, és a serdülők is fontos tapasztalattal gazdagodtak. [/caption] K. D. – Előzetesen két érem megszerzése volt a cél, ezt teljesítette a válogatott. Elégedett? – Igen, az vagyok. Előzetesen négy számban mondtam, hogy van esélyünk a dobogós helyezésre, de mivel a mezőny erőssége nem kiszámítható, örülök, hogy végül egy ezüst- és egy bronzérmet szereztünk. Nagy dolog az is, hogy hét számban döntős volt a magyar egység ebben a népes mezőnyben. Régen fordult elő, hogy nyolc…
Folytassa a cikk olvasását: Nem kesereg a kapitány






