Az FC Barcelona négyszeres aranylabdás labdarúgója, Lionel Messi a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája találkozó első félidejének végén megsérült. A klubhoz visszatérő játékost a csapat orvosai megvizsgálták, és bár sérülése nem túl komoly, az argentin kihagyhatja a BL-negyeddöntő visszavágóját.
Messi meghúzta combizmát, és ezért ki kell hagynia a hétvégi Mallorca elleni találkozót, valamint lehetséges, hogy a PSG elleni Bajnokok Ligája visszavágóra sem épül majd fel. Az orvosok elmondták, hogy a jövő heti visszavágón való szereplés Messi regenerálódó képességétől függ majd.
„A tesztek megerősítették, hogy Messi jobb combhajlító izma megsérült. Ennek következtében nem lehet játékostársai segítségére a szombati Mallorca elleni mérkőzésen, valamint felépülésének üteme határozza majd meg, hogy a szerdai BL-visszavágón játszhat-e már” – olvasható a klub hivatalos honlapján.
A játékos az egyik közösségi oldalon nyugtatta meg szurkolóit, hogy sérülése nem súlyos, valamint minél hamarabbi gyógyulást kívánt honfitársának, Javier Mascheranónak, aki a mérkőzésen komolyabb térdsérülést szenvedett, és előre láthatólag hathetes kényszerpihenő vár rá.
„Szerencsére nem annyira komoly a sérülésem, így hamarosan visszatérek. Nagyon sajnáljuk Mascheranót. Erőt és kitartást kívánunk neki, hogy mihamarabb felépüljön” – olvasható Messi üzenete a közösségi portálon.
Labdarúgás akciók segítségével Ön akár bónuszokra is szert tehet.
A BL-találkozóról, az argentin sérüléséről és az általa nyújtott teljesítmény hiányáról Messi csapattársa, Daniel Alves is nyilatkozott: „Elégedettek vagyunk a Párizsban elért eredményünkkel. Messi nélkül játszani egyszerre lesz kihívás és motiváció. Hiányozni fog, de motivál majd bennünket, hogy megmutassuk, hogy nélküle is minőségi csapat vagyunk, és az ő hiányában is képesek vagyunk a megfelelő eredmények elérésére.”
A mérkőzést követően a Barcelona segédedzője, Jordi Roura is elégedett volt az eredménnyel, bár az árat sokallja: „Az idegenbeli 2-2 remek eredmény, de keményen megfizettük ennek az árát. Messi meghúzta a combizmát, Mascheranóra pedig több hetes kényszerpihenő vár.”
Szombaton a Mallorca ellen lép pályára a Barcelona, míg a BL-visszavágó április 10-én este 20:45-kor veszi majd kezdetét. Amerikai sport akciók a bet365 oldalán.
(kép forrása: sport1tv.hu)



