Nem sikerült hosszútavúszó vilagcsúcsot döntenie Manyoki Attilanak

image

A kedvezőtlen tengeraramlatok miatt nem sikerült elérnie céljat Manyoki Attilanak, aki szerette volna megdönteni a segítség nélküli non-stop úszas 108 kilométeres vilagrekordjat.

    A csúcskísérlet hivatalos helyszíne a görögorszagi Messini-öbölben, a kalamatai Poszeidon Klubnal volt, ahol pénteken startolt el a 39 éves magyar sportember. Az MTI-t szombaton tajékoztatva elmondta, hogy az időjaras kedvező volt, kellemes vízhőmérséklet és enyhe légmozgas jellemezte a napot, és egy GPS-szel felszerelt kísérő és mentőhajó biztosította az útjat. 
    „A hajnali startot követően jól haladtunk és kevesebb mint 9 óra alatt elértem az első ellenőrző pontot. Ekkor valamivel több, mint 32 km-t úsztam – szamolt be a részletekről. – Néhany kilométerrel az első ellenőrzési pont elhagyasa utan egy nagyon erős aramlattal kerültem szembe, s 8 óra 45 perc küzdelem aran tudtam elérni az első szakasz felét! Nagyon sok energiamat felemésztette ez a szakasz. A masodik ellenőrző ponthoz érkezve közölték, hogy az erős aramlat tovabbra is megvan, és az utolsó 25 km-es tavot ellensodrasban kellene teljesíteni.” 
    Manyoki Attila arra az elhatarozasra jutott, hogy 22 óra, 65 kilométernyi úszas utan feladja a küzdelmet. 
    „Sajnos a délutani aramlat rengeteget kivett belőlem és nem éreztem magamban annyi erőt, hogy 85 km megtétele utan ismét egy ilyen erős aramlattal szembe úszva teljesítsem a tavot. A faradtsagot és az ilyenkor szokasos kisebb égési sebeket leszamítva minden rendben velem” – nyilatkozott a sportember.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.