Nem sokáig maradhat munka nélkül Oenning, másodosztályú csapat hívja – sajtóhír

nem sokaig maradhat munka nelkul oenning masodosztalyu csapat hivja sajtohir

Az előző év utolsó napján váratlanul jelentette be az Újpest, hogy felbontották Michael Oenning vezetőedző szerződését.

Nagyon úgy tűnik, hogy a német szakember nem marad sokáig munka nélkül, a Tiroler Tageszeitung információja szerint ugyanis

Oenning az első számú jelölt az osztrák másodosztályú FC Wacker Innsbruck kispadjára.

A korábbi NB I-es edző mellett állítólag egy másik német tréner, Josef Zinnbauer is képben van, nagy valószínűség szerint pedig pénteken már el is dőlhet, ki veszi át a 10-szeres osztrák bajnokcsapat irányítását – írja a laola1.at.

Az FC Wacker jelenleg 16 fordulót követően a nyolcadik helyen áll az osztrák másodosztályban.

Ma jelentik be az Újpest FC eladását – sajtóhír