F1
2016. augusztus 31. szerda, 16:40
Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI
Van, aki úgy véli, az F1-es nagydíjak közvetítését színesíti a rádión való káromkodás és a középső ujjal mutogatás. Az egyik csapatfőnök azonban büntetné ezeket a megnyilvánulásokat.
A versenyzés hevében sokszor elszabadulnak az indulatok, és ilyenkor a pilóták trágársággal vezetik le dühüket: gyakran hallani kisípolt üzeneteket a csapatrádión – főleg egyes versenyzőktől –, időnként pedig a középső ujj is előkerül. Leginkább a Magyar Nagydíjra emlékezhetünk, ahol Lewis Hamilton a lekörözött Esteban Gutierreznek intett be. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elítéli ezt a magatartást, különösen egy világbajnoktól tartja helytelennek.
„A stewardok reakciója az volt, hogy nem adtak pénzbüntetést a rádióban szitkozódó és ujját mutogató versenyzőknek. Ez nem jó példa. A gyerekeimnek nem szabadna olyan világbajnokot látniuk, aki a középső ujját mutogatja” – idézi a crash.net a Haas vezetőjét, emlékeztetve, hogy az egészen fiatal korosztály is a versenyek nézői közt lehet.
Akkor Hamiltont az bosszantotta fel, hogy a lekörözött Gutierrez nem engedte el őt elég hamar. Steiner így vette védelmébe pilótáját: „Nem hiszem, hogy a kék zászlóknál bármi rosszat csinált volna, egyedül Lewis Hamilton mutatta neki a középső ujját. Elvégeztünk egy kutatást, és Estebant csak 0,2 másodperccel tartott tovább megelőzni, mint az előtte levő lekörözöttet. Azért kaptunk öt másodpercet, mert ő felbosszantotta Lewist” – mondta a csapatvezető, aki mindemellett úgy gondolja, a lekörözésre készülő versenyzőknek nem csupán az előttük haladók lehúzódására kellene várniuk, gyorsabb autójukkal megkísérelhetik a valódi előzést is.