Nemcsakfoci: Bejutott az Euroliga-döntőbe a magyar kosárcsapat

Az egymás elleni örökmérleg a Salamancának kedvezett: az eddigi tíz összecsapás alapján az ellenfél 7-3-ra vezetett. A pénteki csatára néhány száz néző volt kíváncsi, köztük mintegy ötven magyar szurkolóval. Az első elődöntő 8-2-es soproni vezetéssel indult főként a 208 centis Határ Bernadett jóvoltából, és 13-5-nél Roberto Iniguez időkéréssel próbálta felrázni együttesét. Többször is kilenc pont volt a magyar előny, majd a második negyedben 11 ponttal meglépett a Sopron.

Az ellenfél egy 7-0-s rohammal közelebb férkőzött, ekkor már az idény legjobbjává választott és tavaly WNBA-bajnok Kahleah Copper is beindult. A csapatkapitány Fegyverneky Zsófia triplájával újra tíz pont lett a különbség, majd Brooks – a mezőny legjobbja – bedobta 15. pontját. “Plusz 16-nál” Határ vétlen, de megítélt technikai hibája borzolta a kedélyeket, ráadásul a büntetőkből és utána a támadásból a Salamanca öt pontot szerzett. A nagyszünetben a franciákkal a tokiói olimpián bronzérmes Gabby Williams hármasával és 11. pontjával 47-31 volt az állás. Fordulás után Gáspár Dávid együttese kőkeményen védekezett, és a korábbiakat felülmúlva 17 ponttal elhúzott, az ihletett formában játszó Brooks már 21 pontnál tartott.

A magyarok magabiztosan őrizték előnyüket, az utolsó játékrész a soproniak gyenge büntetőzése ellenére 64-52-ről indult. A zöld-sárgák váratlanul megtorpantak, és öt perc alatt mindössze két pontot hoztak össze, ezalatt öt pontra olvadt a különbség (66-61). A meccs hajrája így izgalmasan alakult, 48 másodperccel a vége előtt 72-66 állt a nagyórán.

A hátralévő időben Brooks bravúros duplájára már csak Katie Samuelson triplája érkezett válaszul, így a zöld-sárgák megérdemelt győzelmet arattak. A 14-szeres magyar bajnok ötödik Final Fourjában másodszor jutott be a fináléba, ahol a házigazda török Fenerbahcéval vagy a cseh USK Prahával csap majd össze vasárnap 16 órakor.

Eredmény, elődöntő:

Sopron Basket-Salamanca (spanyol) 74-69 (22-13, 25-18, 17-21, 10-17)

A magyar csapat pontszerzői: Brooks 27 pont, Határ 15, Williams 13, January 8, Jovanovic 4, Dolson 4, Fegyverneky 3

Később:
Fenerbahce (török)-USK Praha (cseh) 19.00

(MTI)