Nemcsakfoci: Kettős győzelemmel jutott be a BL-negyeddöntőbe a Győr kézicsapata

A győriek a BL-ben rekordot jelentő 53 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek. Ebben az időszakban 46 győzelem és hét döntetlen a mérlegük. A negyeddöntőben a Ferencvárossal vagy a montenegrói Buducnost Podgoricával találkoznak.

A vendégek csupán tíz mezőnyjátékossal érkeztek a visszavágóra, ami a Győr múlt vasárnapi 37-20-as idegenbeli sikere miatt már csak formalitás volt.

A hazai csapat remekül kezdett (5-1), majd jelentős előnye tudatában némileg kiengedett, támadásban és védekezésben is pontatlanabbá vált. Ezt gyors ellenakciókkal használták ki a motiváltabbnak tűnő németek, Kim Naidziniavicius és Xenia Smits vezérletével 9-8-ra felzárkóztak, és a szünetben is csak háromgólos hátrányban voltak. Az ETO kézben tartotta az első félidőt, de szellős védekezése miatt szokatlanul sok gólt kapott.

A győriek norvég kapusa, a csereként beállt Silje Solberg három védéssel mutatkozott be a második félidő elején, erre alapozva csapata megduplázta a különbséget (24-18). A folytatásban felváltva estek a gólok, Solberg további bravúrokat mutatott be, csapata ezúttal is magabiztosan nyert, a Bietigheim pedig – az első mérkőzéssel ellentétben – most tisztesen helyt állt.

A mezőny legeredményesebb játékosa Naidziniavicius volt hét góllal, Amelie Berger hat, a győriek közül Estelle Nze Minko szintén hat, Veronica Kristiansen öt találattal zárt. Silje Solberg nyolc védéssel járult hozzá a sikerhez. (MTI)

Végeredmény, nyolcaddöntő, visszavágó

Győri Audi ETO KC-SG BBM Bietigheim (német) 32-28 (19-16) – továbbjutott: a Győr, kettős győzelemmel (69-48)