![](https://www.xlsport.hu/wp-content/uploads/2021/09/nemcsakfoci-verstappennel-sem-birt-hamilton-a-ketszer-felbeszakitott-holland-idomeron.jpg)
A 23 éves holland pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 10. pole pozíciója, sikerét a zandvoorti pályán hatalmas üdvrivalgással ünnepelte a túlnyomó részt narancssárgába öltözött szurkolótábor.
Verstappen mögött – 38 ezredmásodperccel lemaradva – a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett másodikként, míg a harmadik rajtkocka a másik Mercedest vezető finn Valtteri Bottasé lett.
A koronavírus-fertőzés miatt ezt a futamot kihagyni kénytelen Kimi Räikkönent helyettesítő Robert Kubica a 18. pozíciót szerezte meg, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Aston Martin), valamint Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez pedig meglepetésre már az időmérő első szakaszában kiesett.
A kvalifikációt kétszer voltak kénytelenek félbeszakítani, mindkét alkalommal piros zászlóval, előbb ugyanis George Russell, a Williams brit versenyzője, majd pedig csapattársa, a kanadai Nicholas Latifi csúszott ki és csapódott a gumifalba.
A 72 körös Holland Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol. (MTI)