A Magyar Edzők Társasága (MET) 2022-ben is megünnepelte az Edzők Napját, amely szeptember 25-én van. A MET idén is körkérdést intézett ismert élvonalbeli sportolókhoz, amelynek mottója így hangzott: „Mondtál már köszönetet az edződnek?” A jochapress.hu is ragaszkodik a jól bevált úthoz. Ezért 2022-ben is leközli az adott a válaszokat. Ezúttal Németh Miklós olimpiai bajnok gerelyvető nyilatkozatát olvashatják edzőjéről, az olimpiai ezüstérmes és kétszeres bronzérmes Kulcsár Gergelyről.
Németh Miklós és edzője, Kulcsár Gergely (fotó: jochapress)
Németh Miklós világcsúccsal nyert olimpiai bajnoki címet, aminél nincs feljebb, ami az eredményeket illeti. Mindezt egy korábbi sporttárs, az olimpia ezüst- és bronzérmes Kulcsár Gergely segítségével, akire a magyar atlétika egyik legnagyobb alakja a Magyar Edzők Napjának alkalmából a legmelegebb hangon emlékezett.
– Gergely olyan volt, mint egy tyúkanyó, aki mindig maga mellé állította azokat, akiknek segítségre, támogatásra volt szüksége. Én fiatal voltam. Édesapám, Németh Imre (kalapácsvető olimpiai bajnok) révén, aki a Népstadion és intézményei igazgatója volt, nagyon sok időt töltöttem Tatán, ahol az atlétákhoz csapódtam. Nekem is nagyon fontos és jó érzés volt, hogy Gergely mindig beválogatott a csapatba a focinál és így én is részévé váltam a társaságnak.
– A későbbiek során is bebizonyosodott, hogy ő egy hihetetlen képességű, befogadó ember volt. Hosszú ideig versenyeztünk együtt Koltai Jenő csoportjában. Versenyzőtársként ugyan ellenfelek voltunk, de nem voltunk ellenségek. Kölcsönösen tiszteltük egymást és ő minden segítséget megadott nekem. Amikor abbahagyta a versenyzést, egy rövid időre elveszítettük egymást. Én maradtam Koltai Jenő bácsinál, akivel egyre kevésbé találtuk a közös hangot, nekem ugyan is volt egy hosszú éveken át elhúzódó combközelítő sérülésem, amiből sehogy nem tudtam felgyógyulni, ez gátolt az edzésmunkában és a versenyeken is, Jenő bácsi meg talán megunta a küszködést, edzői karrierje csúcsán nem volt türelme az én problémámmal foglalkozni. Látva, hogy velem nem boldogul, átirányított Kulcsár Gergelyhez.
– Később kiderült, hogy ez volt a szerencsém, mert az egykori versenytársam barátom és segítőm is lett, óriási mértékben neki köszönhetek rengeteg dolgot, az eredményemet is. Remek volt az együttműködésünk. Én lobbanékony voltam, a Gergely kitartó, mindig tartotta magát az elhatározásához. A kettőnk közti vérmérsékletbeli különbségek nemhogy ütköztek, inkább kiegészítettük egymást. Kettőnk között semmilyen villongás nem volt, sőt még egy hangos szó sem, hacsak azért nem, mert nem futottam elég gyorsan hátra a focimeccsen, ahol ő védőt játszott.
– Miután elkezdtünk együtt dolgozni, az első közös világversenyünkre, az 1974-es athéni EB-re nem hozták ki őt. Én ott szokás szerint fejre álltam. Tudtam az okát, valahogy úgy volt, hogy ugyan jót gondoltam, de rosszat cselekedtem, amit Gergellyel is átbeszéltünk, de annyira rossz hatással volt rám a kudarc, hogy azt gondoltam, felhagyok a sporttal. Ekkoriban Pulyka bácsi, Fejes Zoltán volt a szövetségi kapitány, aki nagyon szépen megkért, hogy a Magyar-Norvég válogatott viadalon induljak el, mondván, nem tehetem meg, hogy még utoljára nem segítek. Óriási szerencsémre egyéni csúcsot dobtam hét év után, így akkor már nem lehetett abbahagyni. Ezután1975-ben jött egy sérülés mentes sikeres felkészülés, 1976-ban pedig Montreal, az olimpiai bajnoki cím – világcsúccsal.
Fontos azt tudni, hogy amikor elkezdtük a közös munkát, én már kiforrott versenyző voltam. Kettőnk kapcsolatában én voltam a domináns, de az a támogatás, amit ő emberileg nyújtott nekem, meghatározó volt. Ha csak sejttettem vele, hogy valami nem stimmel, valamiben segítségre szorulok, akkor ment, feltörte az ajtót és oda is elment ahová nem is kellett volna. Hihetetlen sok dolgot átvállalt tőlem, ami engem fárasztott. Mindent meg tudtunk beszélni attól kezdve, hogy mit csinálunk edzésen, hogyan tervezzük meg a versenyeket, mikor mi a cél, addig, hogy az egészen apró részletek hogy álljanak össze. Ezt aztán úgy tekintette, mint egy megbízó levelet, amit a továbbiakban teljes mellszélességgel képviselt bárki előtt. Ezek a dolgok nem csak sportolóként hatottak rám.
– Később, amikor én is foglalkoztam atlétákkal, nagyon is hasznát vettem. (Németh Miklós edzőként Tessa Sanderson olimpiai aranyérmes és Jan Železný olimpiai aranyérmes és világcsúcstartó pályafutását is segítette.) Amikor világsztárokkal foglalkozol és látod a hibáikat, nem mondhatod nekik, hogy „figyelj, ez úgy rossz, ahogy van.” Ilyenkor a „Mi lenne ha…”- kezdetű mondatnak nagy hasznát veszi az ember. Az ilyen esetekben az évek során a Gergelytől látott mentalitást bizonyos fokig én is átvettem és ez hihetetlen sokat segített olyan helyzetekben amikor azt éreztem, hogy bizonytalan vagyok, de a példát látva könnyebb volt meghozni a jó döntéseket. Nagyon sokat köszönhetek neki, az Edzőmnek. Talán Domján Edit híres dalának első sorával tudnám legjobban kifejezni ezt, ami úgy hangzik:
„Köszönet mindenért!”
(Magyar Edzők Társasága / Fazekas Erzsébet)
Post Views: 18
