Nemzetek Ligája: Brutális csoportba kerülhet a Rossi-csapat – megvannak a kalapok

A sorsolást feljutóként az A liga 4. kalapjából várja Marco Rossi együttese. Itt szerepel Wales, Ausztria és Csehország is, így velük biztosan nem kerül egy csoportba a magyar válogatott.

Három csoport ellenfelünk az alábbi kalapokból fog kikerülni:

1. kalap: Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Belgium
2. kalap: Portugália, Hollandia, Dánia, Németország
3. kalap: Anglia, Lengyelország, Svájc, Horvátország

A sorsolást a D liga csoportjainak sorsolásával kezdik és az A liga beosztása készül el utolsóként. Az A liga sorsolása során először a 4. kalapban lévő csapatokat húzzák ki. Az első kihúzott válogatott az 1. csoportba kerül, a másodikként kihúzott a 2-es jelűbe, és így tovább, majd azonos módon kerülnek be a 3., a 2. és az 1. kalap csapatai is egy-egy csoportba.

Az egy csoportba kerülő csapatok idegenben és hazai pályán is játszanak egymással, 6 csoportmérkőzésből négyet 2022. június 2. és 14. között játszanak le, az utolsó kettőt pedig szeptember 22. és 27. között – írja az mlsz.hu.

A korábbi kiírásokhoz hasonlóan a csoportelsők feljutnak az eggyel felettük lévő ligába – kivétel az A liga, ahonnan a csoportelsők a Nemzetek Ligája 2023 júniusában megrendezésre kerülő döntőjébe jutnak be, – a csoportutolsók pedig eggyel alacsonyabb ligában szerepelnek majd a következő NL-kiírásban. A Nemzetek Ligájából ezúttal is ki lehet majd jutni a következő Európa-bajnokságra, ennek feltételei viszont még nem ismertek, mert a három év múlva esedékes kontinenstorna versenykiírását csak 2022. júniusára készíti el az UEFA.