Nemzetközi ülőröplabda-emléktornát rendeznek Szegeden

uloroplabda.jpg

Második alkalommal rendezik meg a Verba László nevét viselő nemzetközi ülőröplabda-emléktornát a hétvégén Szegeden – jelentették be kedden, sajtótájékoztatón.

Amint azt Csíkos Gábor, az eseményt lebonyolító Csakazért SE szakosztályvezetője elmondta: a tornával a fiatalon elhunyt Verba Lászlóra szeretnének emlékezni, aki a 80-as években a Délép SC, majd a Papiron SC röplabdacsapatának technikai vezetője volt, de sokat tett azért, hogy a Tisza-parti városban ülőröplabda-csapat is működhessen.
   
A II. Verba László emléktornán hét csapat vesz rész: a rendező Csakazért SE, a magyar bajnokság három dobogós együttese – Nyíregyháza, Vác, Szombathely -, a boszniai Szerb Köztársaság válogatottja és ugyanonnan két klubcsapat, közte a tavalyi győztes Banja Luka érkezik.
   
A küzdelmek szombat délután 2 órakor, majd vasárnap reggel 9-kor kezdődnek a Szegedi Tudományegyetem Topolya sori csarnokában.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.