Newcastle: szerb középhátvédet igazoltak! – hivatalos

A Nescastle United bejelentette, hogy legújabb érkezője a 19 esztendős középhátvéd Miodrag Pivas.

A szerb utánpótlás válogatott játékost attól az FK Jedinstvo Ub együttesétől érkezik Angliába, ahol az elmúlt idényben Pivas alapembere volt a másodosztályból a szerb élvonalba jutó együttesnek.

A “szarkák” a szerződés hosszát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, ahogyan az átigazolási díjat sem – Utóbbi a Transfermarkt adatai szerint mindössze 800.000 euró.
Az angol klub által kiadott közleményéből az viszont kiderül, hogy Pivas a Newcatle második csapatának keretéhez tartozik majd, innen verekedheti be magát az első csapatba – Akár már a nyári felkészülés során is.

Érdekesség, hogy Miodrag Pivas karrierje eddig igencsak sikertörténetnek tűnik, hiszen a szerb másodosztály előtt csupán alsóbb ligás csapatokban játszott Ausztriában (FC Siezenheim és SV Grödig – a szerk.), most pedig a Premier League kapujába érkezett meg.

(Borítókép: Photo by Pedja Milosavljevic/DeFodi Images via Getty Images)

fociclub

A Newcastle: szerb középhátvédet igazoltak! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.