Női ifjúsági válogatottunk győzelemmel zárt Brüsszelben

image

A torna utolsó napján megtört a jég, lányaink végre győzelemmel hagyhatták el a parkettet. A litván nemzeti tizenegy csak egy szettben tudott méltó ellenfele lenni a magyar ifjúsági válogatottnak, amely a mai napon sokkal felszabadultabban és erőteljesen tudott röplabdázni.
Litvánia – Magyarország 1-3 (-19,23,-14,-12)
Nemzetközi torna, Brüsszel. A 9. helyért.
HUN: Dénesi, Krizsán, Ludmán, Windisch, Kanizsai, Gyimes. Csere: Karácson (libero), Benko, Petrovszki, Korniss, Török, Nagy V. Vezetőedző: Nagy Attila. Edző: Foki Róbert
Kanizsai ismét ütő pozícióban kezdett és center létére a csapat egyik húzóembere volt ezen a napon. A csapat eredményes szervái és blokkjai meglepték az egyébként lelkes litvánokat, így a meccs elején hamar kialakult az a különbség, amelyet végéig tartani tudtunk. A lányokon látszott, hogy nem szeretnének győzelem nélkül hazatérni, szeretnének bizonyítani mindenkinek, aki hisz bennük.
Az első szett megnyerése után Korniss váltotta Krizsánt. A lendület megmaradt és szép fokozatosan ismét növeltük előnyünket. Már-már úgy tűnt ez a szett is sima lesz, amikor egyszer csak feltámadni látszott az ellenfél. Természetesen ez csak a mi segítségünkkel történhetett, rontott ütésekkel, nyitásokkal, alapvető labdabejátszási hibákkal. Kísértett az elmúlt napok elvesztett mérkőzéseinek rémképe. A finn, a francia és a chilei mérkőzésen is 4-5 pontos előnyből vesztettünk szetteket. A második szett végén egy szép litván támadás zárta a játékot.
Benko érkezett Korniss helyére és újabb lendületet vett a magyar csapat játéka. Örömteli volt látni, hogy ezúttal volt tartása a csapatnak, nem zuhantak össze a lányok az elügyetlenkedett második szett után. Parádés centertámadásokat láthattunk. A Dénesi-Gyimes tengely termelte a pontokat Kanizsai pedig stabilan fogadott, és támadott a szélen. Hiába kértek időt és hiába cseréltek a litvánok, nem sikerült kizökkenteni a mieinket, tovább nőtt az előny, Ludmán pontos szerváival gyakran nem tudtak mit kezdeni. A második technikai pihenőnél már kilenc ponttal vezettünk. A szett utolsó felében a magyar lányok szinte szárnyaltak, amibe belefért néhány ravasz ejtés is, amely hozzájárult a megérdemelt szettgyőzelemhez.
A negyedik játszma örömjáték volt. Fáradt ellenfél, vidám magyar csapat. Szép támadások és jó szervák váltogatták egymást. A kérdés csak az volt, sikerül e tíz pontos különbséggel nyerni. Nagy Viki, Petrovszki Zsani és Török Kata érkezett a szett végére, aki egy blokkal és egy centerből eleresztett bombával köszönt be és a vége 13 pontos magyar siker lett.
Összességében megérdemelt magyar siker született ma. Látva, hogy a csoportunkban szereplők mindegyike megnyerte a keresztjátékát, igazán sajnálhatjuk az első két nap gyengélkedését.
Nagy Attila: „Szépen játszottunk ma, örülök, hogy győzelemmel zártunk. Tanulságos torna volt, rámutatott a gyengeségeinkre, rá kellett jönnünk, hogy az élmezőny még nagyon távol van tőlünk… Dolgozni és edzeni kell tovább, olyan szinten és annyit, mint ellenfeleink, különben ez a különbség csak nőni fog és nem csökkenni az elkövetkező nyolc hónapban. Köszönöm mindenkinek, aki segítette a munkámat az elmúlt napokban, és köszönjük, hogy itt lehettünk!”