M’Baye Niang, a csapat francia támadója egy hosszabb interjút adott az olasz La Gazzetta dello Sport napilapnak. A 21 éves játékos beszélt az edzőiről, a francia válogatottról, a rasszizmusról és arról is, hogy eddigi pályafutása alatt két alkalommal volt nagyon közel ahhoz, hogy a Premier League-be szerződjön. Niang januárban csatlakozhatott volna a Leicester Cityhez, azonban maradt és elmondása szerint nem bánta meg.
“Mindegyik edzőm tanított nekem valamit. Franck Dumas a Caennál azt mondta, hogy nem szabad félni a pályán, Massimiliano Allegri elmagyarázta, hogy mennyire fontos a taktika. Mihajlovic? Már a Torinóhoz is magával akart vinni. Remek az összhang köztem és Montella között, azonnal kijöttem vele. Az edző az első naptól kezdve éreztette velem, amit akarok. Törődik velem, ha hibázom vagy szükségem van rá. Sok hülyeséget csináltam. A legrosszabb az a februári autóbalesetem volt. Akkor azt mondtam magamnak, hogy elég volt.” – mondta Niang.
“Válogatott? Ott lehettem volna. Csak egy lépés választott el a nemzeti csapattól. Most rendszeresen játszom és remélem, hogy Didier Deschamps fel fog hívni. Beszéltünk és tudom, hogy figyelemmel követ. Ugyanakkor biztosan nem gondolok arra, hogy a szenegáli válogatottba szerepeljek csak azért, mert a francia nemzeti csapatba nem kapok meghívót. Francia vagyok. Rasszizmus? Korábban azt mondtam és megismétlem: a rasszizmus a buta emberek világában létezik. Szomorú, mert ezek az emberek boldogtalanok vagy nincs jobb dolguk és azért mennek a stadionba. Eddig még nem történt meg velem, hogy ilyen megnyilvánulásokat kapjak, de ha egy napon inzultálni fognak, akkor sem fogok levonulni a pályáról. Ha a játékvezető úgy dönt és félbeszakítja a meccset, akkor tiszteletbe tartom. Ha elhagyod a pályát, azzal a rasszista emberek nyernek.”
“Teljesen párizsi és francia embernek érzem magam. Amikor Szenegálba mentem megnézni szüleim szülőföldjét, rájöttem, hogy milyen szerencsés vagyok. Szinte mindenki szegény és mindenki arról álmodik, hogy futballista lesz. Párizs sokat jelent nekem, ez az én városom. A város, ahol élni fogok, miután befejezem a labdarúgást. Minden nap imádkozom Istenhez, öt alkalommal 2-3 percet, nem többet. A szüleim sohasem kényszerítették, hogy megtegyem. Pályafutásom legizgalmasabb gólja? Az Inter ellen, a városi derbin szerzett gólom. Olyan volt, mint egy robbanás. Úgy éreztem, hogy túl sok és mindent kiengedtem. Leicester City? Remélem, hogy egy napon játszhatok a Premier League-ben. Karrierem során kétszer is lett volna lehetőségem erre. Az első alkalom akkor volt, mielőtt a Milant választottam. A klubom az Arsenal és az Everton ajánlatát is elfogadta. A második esély idén januárban volt, napokkal a derbi előtt. Az ügynököm tájékoztatott, hogy a Leicester hivatalos ajánlatot tett, de a Milan nem szeretne elengedni. Akkor Mihajlovic azt mondta, hogy maradjak itt és lőjek gólt az Inter ellen. Maradtam és nem bántam meg, még annak ellenére sem, hogy a Leicester végül megnyerte a bajnokságot.”
“Posztom? Mindig is csatár leszek, mert így születtem és így nőttem fel. Majd Olaszországban kezdetben a jobb oldalon játszottam, majd a Genoában a bal oldalon. Nem volt könnyű. Boldog voltam gyerekként és most is az vagyok.” – tette hozzá.
