Nick Diaz nemet mondott a Condit elleni visszavágóra

diaz-vs-condit.jpg

Most, hogy GSP egy időre felhagyott az aktív versenyzéssel, máris egyfajta tumultus keletkezett a bajnoki cím körül. Már biztos, hogy a megüresedett váltósúlyú trónra a Hendricks vs Lawler mérkőzés győztese ülhet fel. Itt azonban nincs még vége a dolognak, ugyanis jó néhányan előre jelezték a szándékukat a főnöknél, vagyis az elkövetkezendő időszakban izgalmas párosítások üthetik fel a fejüket. Az egyik ilyen a Diaz vs Condit rematch lehetne, melyet Dana előszeretettel szorgalmazna, azonban eddig minden hiába: Diaz hallani sem akar az ötletről. A stocktoni f*szagyerek célpontja ugyanis Hendricks lenne, attól azonban távol áll, hogy White helyett hozzon döntéseket. Amúgy a kopasz elmondása alapján jobb is, hogy Nick inkább megmondta a frankót, ugyanis annak semmi értelme sincs, hogy olyan harcosok ellen rakják oda, akikre Diaz magas ívből tojik. Időközben Tyron Woodley folyamatosan üzenetekkel bombázza Dana-t, hogy bárkivel kiáll, akit elé raknak. Az már biztos, hogy a következőkben nem lesz egyszerű dolga az UFC-nek, ha a kihívók kiválasztására kerül a sor. Diaz körül pedig érdekes a helyzet, hisz a GSP elleni vereséget követően eddig jegelte magát, azonban most, hogy a kanadai nincs a képben, egyből megfordult a fejében a visszatérés.

H.Ákos

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.