Nincs csapatutasítás a Mercedesnél

A Mercedes versenyzői szabadon küzdhetnek a győzelemért az Ausztrál Nagydíjon.

A történelem kissé ismételni látszik önmagát: 16 évvel ezelőtt az Albert Parkba egy ezüstszínű autó két versenyzője abszolút esélyesként érkezett meg, akárcsak az idén. Az 1998-as verseny azonban nem alakult teljesen simán Mika Hakkinen és David Coulthard számára, Nico Rosberg viszont arra számít, hogy nem kell majd hasonló pillanatokat átélnie Hamilton oldalán, mint annak idején a McLaren két versenyzőjének.

 

hakkinen1998

 

„Mika Hakkinen és David Coulthard megegyezett, hogy amelyik versenyző elsőként kanyarodik be az első kanyarba, az nyerheti meg a versenyt” – idézi fel a Daily Mailben a megállapodást Rosberg, melynek értelmében amikor Hakkinen a futam közben bajba került, Coulthard félrehúzódott a célegyenesben, és visszaengedte a későbbi bajnokot az élre. „Nem szeretném ezt, és szerintem a csapat sem, szóval igyekszünk elkerülni az ilyesmit.”

 

A Mercedes igazgatója, Niki Lauda is megerősítette, hogy Rosberg és Hamilton az idei szezonban szabadon küzdhetnek egymással: „Engedjük versenyezni őket, s hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsék a csapat számára” – mondta a háromszoros világbajnok a német Sport1-nek.

 

rosberg bahrein

 

Bár már most sem tűnik száz százalékig problémamentesnek a két versenyző kapcsolata, Hamilton nem aggódik azon, hogy komoly gondjaik lennének egymással az idei évben: „Nicóval tizenhárom éves korunk óta ismerjük egymást” – mondta Hamilton a Mirrornak. „Együtt versenyeztünk, együtt nyertünk meg és buktunk el bajnoki címeket. Profik fogunk maradni.”

A cikk olvasása a formula.hu weboldalon

Share: