Közepesen erős csoportba került az MKB-Euroleasing Sopron és a MiZo Pécs 2010 a női kosárlabda Euroliga 2008/2009-es idényének müncheni sorsolásán.
A magyar bajnok soproniak a kontinenssorozatban legutóbb ezüstérmes cseh Brnóval, az orosz CSZKA Moszkvával, a lett Rigával, a francia Lille-lel, és az olasz Veneziával kerültek a B jelű hatosba, míg az NB I-ben második pécsi gárda az A csoportban az előző idényben negyedik francia Bourges-t, a spanyol Halcon Avenidát, a lengyel Krakówot, a török Besiktast és az orosz Orenburgot kapta ellenfélül.
Székely Norbert, a soproniak vezetőedzője vegyes érzelmekkel elemezte a beosztást:
"Utazásilag nem rossz társaságba kerültünk, ugyanakkor a bombaerős Brno és CSZKA ellen itthon sem esélyesként lépünk majd pályára. Pozitívum, hogy az elején a Rigával, Veneziával és a Lille-lel játszunk, tehát lesz időnk belerázódni, a letteket és a franciákat ráadásul tavalyról ismerjük. Célunk a 16-ba jutás, onnan pedig meg kell próbálni a szinte lehetetlent, azaz a negyeddöntőbe kerülést" – nyilatkozta az MTI-nek.
Fűzy Ákos, a mecsekaljaiak trénere szerint kiegyensúlyozott hatosba került együttese:
"A sztárcsapatok közül nem a legjobbakat kaptuk, de az alsóbb kalapokból alaposan belehúztunk. Annyi biztos, hogy létfontosságúak lesznek a hazai győzelmek. Feltérképezzük ellenfeleinket, ugyanakkor egyértelműen erősítenünk kell, ez ügyben már zajlanak a tárgyalások."
A baranyai kispadról nemrég a címvédő Szpartak Moszkvához szerződött Rátgéber László új klubja a D jelű hatosban kapott helyet, így az ex-pécsi mester az alapszakaszban biztosan nem látogat Magyarországra.
Az Euroliga csoportbeosztása:
——————————
A csoport:
MIZO PÉCS 2010, Bourges (francia), Halcon Avenida (spanyol), Kraków (lengyel), Besiktas (török), Orenburg (orosz)
B csoport:
MKB-EUROLEASING SOPRON, Brno (cseh), CSZKA Moszkva (orosz), Riga (lett), Lille (francia), Venezia (olasz)
C csoport:
Praha (cseh), Gdynia (lengyel), Jekatyerinburg (orosz), Sibenik (horvát), Valencia (spanyol), Valenciennes (francia)
D csoport:
Kosice (szlovák), Vilnius (litván), Szpartak Moszkva (orosz), Schio (olasz), Fenerbahce (török), Montpellier (francia)
A csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.
MTI