Női kézilabda BL – Fontos győzelmet aratott a Brest ellen a Debrecen

MH/MTI
2023. október 28. szombat. 20:44

Két négypontos csapat találkozott a Hódos Imre Sportcsarnokban, a Planéta Szimonettát nélkülöző házigazda nem szokásos piros, hanem – a mellrák elleni küzdelmet támogatandó – rózsaszín mezben lépett pályára.

Jó játékkal kezdett a hajdúsági együttes, egy-két találattal meglépett a vendég francia gárdától. Kapusteljesítményben, védekezésben és támadásban is remekül teljesítve vette fel a harcot előzetesen esélyesebbnek tartott riválisával, amely az első játékrészben csupán egyszer, 12–13-nál vezetett. A szünetre egygólos debreceni előnnyel vonultak a felek az öltözőbe, a házigazdánál Töpfner Alexandra, a francia bajnokság előző kiírásának ezüstérmesénél Valerija Maszlova volt a fő gólfelelős a szünet előtt.

A fordulást követően is megőrizte dinamikus játékát a DVSC, amely a tovább javuló egyéni teljesítményeknek és a még magabiztosabb védekezésnek köszönhetően a 40. percben először lépett el három találattal (21–18). Sőt, bresti időkérés sem tudta kizökkenteni ritmusából a házigazdát, amely ötgólosra növelte előnyét a második félidő derekához közeledve (23–18). Gabrijela Bartulovic sorra mutatta be a fontos védéseket, így a Brest csak három gólra tudott felzárkózni. Hamar visszaállította az ötgólos különbséget az ihletetten kézilabdázó Debrecen, a vendégeknek kapuscsere és védekezésváltás sem jelentett megoldást. Négy perccel a dudaszó előtt hatgólos előnyt mutatott a kijelző (30–24), innen pedig már nem engedett ki a DVSC.

A találkozó legeredményesebbje Maszlova lett kilenc találattal, Töpfner hét, Vámos Petra hat, Petrus Mirtill öt góllal járult hozzá a bravúros győzelemhez, amely kulcsfontosságú lehet a továbbjutás szempontjából.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló, A csoport:
DVSC Schaeffler–Brest Bretagne (francia) 31–24 (15–14)
—————————————————–

    Később:
    B csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria–Ikast HB (dán) 18.00 (+FOTÓ)

Írta a Magyar Hírlap