Az erd a szombati visszavágón is kikapott a Rosztov Dontól a női kézilabda EHF Kupa elődöntőjében rendezett párharcban, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.
Női EHF Kupa, elődöntő, visszavágó:
Rosztov Don (orosz)-erd 32-28 (13-15)
Továbbjutott: a Rosztov Don kettős győzelemmel, 60-52-es összesítéssel
Szabó Edina együttese remekül kezdett, az első félidő közepére le is dolgozta az első mérkőzésen összeszedett négygólos hátrányát, sőt, hat találat is volt javára a különbség, de ebből a szünetre csak kettő maradt meg. A fordulást követően aztán már az oroszok akarata érvényesült, a magyar csapat pedig nem tudta tartani a lépést riválisával. Az elődöntőbe kerüléssel azonban így is szép sikert ért el.